A hazai időjárás egyszerre hordozza magán a kontinentális és a mediterrán jegyeket, általánosságban azonban elmondható, hogy inkább az előbbi hatása a mérvadó. Ez egyben azt is jelenti, hogy a négy évszak markánsan elkülönül, noha az utóbbi évtizedekben tapasztalható klímaváltozás hatására az őszi és a tavaszi időszak egyre inkább rövidül. Az évi középhőmérséklet ennek dacára igen kellemes, nagyjából 10 °C körüli, ám a hideg tél és a forró nyár még így is alapjaiban határozza meg hazánk klímáját.
Motorozás szempontjából azonban kiválóak a hazai időjárási körülmények, talán csak a mediterrán éghajlat kedvezőbb ennél. Tapasztalt sofőrök számára ugyanis a tavasszal, illetve ősszel jellemző alacsonyabb hőmérséklet nem jelenthet különösebb akadályt. Száraz idő esetén az útviszonyok tökéletesen megfelelőek lehetnek, csupán arra kell kiemelt hangsúlyt fektetni ilyenkor, hogy korán sötétedik, illetve a rövid nappalok miatt a késő délutáni órákban már jóval hűvösebb van. Megfelelő öltözékkel ugyanakkor ez a probléma könnyedén áthidalható, körültekintő vezetéssel pedig a balesetek is elkerülhetők.
Magyarország időjárása tehát szinte minden tekintetben ideális a motorozáshoz, ám akkor azért érdemes kerülni a két keréken száguldást, amikor az őszi lombhullás idején jelentős csapadék érkezik. E kettő együttes hatására ugyanis egy olyan csúszós felület jöhet létre az aszfalton, amin a haladás még a tapasztalt sofőröknek is gondot okozhat.
Ugyancsak érdemes lerakni a motort, ha hó, illetve jég borítja az utakat. Figyelembe véve, hogy ez egyre ritkábban történik meg és olyankor is maximum pár napig tart a nagy hideg, egyáltalán nem nagy áldozat a biztonságos közlekedés oltárán. Kockáztatni semmiképp sem érdemes, hiszen Magyarország időjárása az év legnagyobb részében kegyes a motorosokkal szemben, így a legbölcsebb, ha azon a pár héten, amikor ez nem így van, inkább más közlekedési formát választunk.
Cimkék:
A motoros közösség általában alig várja, hogy kisüssön a nap vagy éppen kihasználja még az utolsó napsugarakat is, ha van rá lehetőség és irány az országút! A közös motorozás gyakran csoportos szabadidős tevékenység, amikor akár egy tucat motoros is járja az utakat.
Elolvasom »Napjainkban már óriási verseny tapasztalható az online térben is, hiszen bármilyen vállalkozásba is kezdünk, rengeteg riválissal kell megbirkóznunk.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »