Az utóbbi időben a radaros biztonságtechnológiák nyertek teret. A BMW, a Ducati, a KTM, a Kawasaki, sőt már a Yamaha is ebbe az irányba tart. De mint az egyik talán legnagyobb autó- és motoripari szereplő, a Honda is fejleszti a sajátját, ugyanakkor más úton is elindulnak. Kamerás rendszert terveznek, első körben az Africa Twinhez.
Az érzékelőknek alapvetően három fő csoportját lehet megkülönböztetni, és mint az életben általában, mind más előnnyel és hátránnyal jár. A radart nem érdeklik a fényviszonyok, de korlátozottabbak a benne rejlő lehetőségek, mert az optikai jelzést (egy felvillanó féklámpát) nem ismeri fel. A lézer alapú érzékelő technológia drága és sok hely kell neki, a kamera pedig sérülékeny és a működését befolyásolhatják a környezeti viszonyok.
Tehát nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy jobb, előremutatóbb technológiával dolgozik a Honda. Egy másik lehetőséget vesznek számba. Azt az előnyt mindenképpen fel lehet srófolni a kamerának, hogy a telepítését szebben, esztétikusabban meg tudják oldani, mint a radarkockát. Az Africa Twinen az érzékelők fényszórók alatt, a burkolat mögött kapnak helyet.
Cimkék:
Nem mindenhol gyomlálták ki az alkatrész katalógusból a 975-ös Harley Davidson Pan America nyomát.
Elolvasom »Jövőre lesz 25 éves a Yamaha R1, és úgy tűnik, a gyártó komoly fejlesztéseket tartogat a literes sportmotor jubileumára.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »