Ki gondolta volna tizenegynehány évvel ezelőtt, hogy ez ideáig fejlődik. Akkor még csak egy maréknyian ültünk este a tábortűz körül az ecsédi Szentkút-völgye Boldogasszony kápolna mellett. De a programnak már akkor is része volt a litánia, a gyertyás körmenet és persze a másnapi motoráldás. Az idei évben a 16. alkalommal került sor a Motoros Búcsúra, de ma már vendégekkel, többek között a Vérlovagokkal találkozhatott a nem kevés résztvevő.
A második napon került sor a Vérlovagokkal történő pódiumbeszélgetésre. A búcsú önkéntes vérszállító vendégeinek alapítójával, Pribil Sándorral beszélgetett a helyi Ecsédi Motoros Egyesület képviselője. A mindennapjaikról, a tevékenységeik érdekes szituációiról és a YouTube-csatornájukról osztottak meg információkat az érdeklődő motorosokkal.

A rendezvényen további vendégek is tiszteletüket tették. Vajda Attila olimpiai bajnok kenussal régi motoros emlékek kerültek elő. A Toldi regénysorozat írójával, Bónizs Róberttel könyvbemutatóval színesített író-olvasó találkozóra került sor, a show-t pedig végül a ragadozó madarak bemutatója lopta el. A motoros zarándoklatot a koncert előtt felvonulás, szentmise és a motorok megáldása zárta, amit Bátor Botond pálos szerzetes celebrált, aki a helyszínre maga is motorral érkezett.

Cimkék:
A Kawasaki éppen készülő, soros négyhengeres ZX-4R sportmotorjából egy Z400 RS változatot is készíthet a japánok szerint.
Elolvasom »Az M-es BMW-k fél évszázados születésnapjára készítették a bajorok az M1000RR 50 Years M kiadást.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »