Az ideális autógumi nagymértékben függ attól, hogy milyen körülmények között közlekedünk gépjárművünkkel, és milyenek a vezetési szokásaink. Normál esetben – száraz út, lakott terület, átlagos sebesség – nem érzékelhető a különbség egy prémium és egy minőségi márka gumijai között. Azonban pl. autópályán nagy sebesség mellett vagy kritikus útviszonyok között – forró aszfalt, hó, eső – már jelentős eltérések mutatkoznak.
Amennyiben tehát az autót csak városi környezetben használjuk és ritkán merészkedünk autópályára, akkor elegendő egy közép kategóriás autógumi is. Viszont ha nagyobb távolságokat kell megtennünk akár napi szinten megterhelt járművel, akkor nyilván nagyobbak az elvásárok az autógumit illetően is, pl. kanyarstabilitás, fékút stb. Ilyenkor érdemes egy prémium (vagy felső-közép) gumiabroncsra beruházni. Tipp: az Autógumi Plázában több, mint 10.000 autógumi közül válogathatunk, kollégáik pedig szakmai tanácsadással is szolgálnak.
A másik fontos szabály, amikor autógumit vásárolunk: mindig olyan abroncs mellett döntsünk, amelyik legalább annyit, ha nem többet „tud” autónknál. Más szóval ne engedjük, hogy prémium gépjárművünk ne bontakozhasson ki, mert egy alsókategóriás autógumit választottunk neki. Egy új típusú, felsőosztályú autónál ne az abroncsokon spóroljunk, és válasszuk a legjobb minőséget.
A prémium abroncsok kis- és középkategóriás gépkocsikon is remek szolgálatot tesznek, sőt, általában gyárilag ilyen gumikat szerelnek fel rájuk. Azonban ezeken az autókon tökéletesen elegendők a gumiabroncsok középkategóriás képviselői is. A régebbi vagy a kevésszer használt gépjárművek alá ideális megoldásnak bizonyulnak a gazdaságos autógumik is, nem szükséges a felsőbb kategóriákban nézelődnünk.
Végezetül az autógumiknak azokat a jellemzőit érdemes górcső alá venni, amelyeket a gyártók a teszteléseket követően értékelnek. Ide tartozik pl. az abroncs viselkedése nedves illetve száraz úton, a különféle manőverek, kopás, üzemanyag-fogyasztás, utazási komfort, aquaplaning és így tovább. A lényeg: ha szeretnénk vezetés alatt mindvégig kiegyensúlyozottan, kényelmesen és biztonságosan közlekedni, akkor válasszunk prémium autógumit.
Ha sokat utazunk a városban és az autópályán, de a biztonságos közlekedéshez a prémium gumiabroncsoknál kicsit kedvezőbb árú megoldást szeretnénk, válasszuk a középkategóriájú autógumikat! A gyakorlatban ugyanis nem sok érzékelhető különbség van a két típus tulajdonságai között az utakon, így nem bánjuk meg egyik abroncs változatot sem. Ha viszont vállalunk a kedvező ár fejében némi kompromisszumot vezetés közben, akkor nyugodtan vásároljunk alsókategóriás autógumit.
Cimkék:
Akik eddig a kényelmes 50%-os átalányadózást választották lízing ÁFA visszaigényléséhez, hatalmas anyagi kiesést realizálhatnak 2022-ben, több dolog miatt is. Cikkükben a miértek mellett arra is választ adunk, hogyan érdemes gazdálkodnod, ha céges autó vezetése közben a honnan hova eljutás mellett az idő és a pénz is fontos tényező számodra.
Elolvasom »Minden gépjárműtulajdonos a legjobbat szeretné kétkerekű családtagjának, azonban napjaink hatalmas motorolaj választékában igen nehéz az átlagembernek eligazodnia. A megfelelő kenőanyag kiválasztása nem egyszerű feladat, miután az egyes típusok között igen nagy eltérések lehetnek. Csakúgy, mint a töltött káposzta esetében - a szomszédom is alapvetően ugyanazokat az alapanyagokat és receptet használja, mint egy Michelin csillagos étterem szakácsa, a végeredmény mégis különbözik. A motorolajoknál sincs ez másként: az egyes típusok közötti különbséget elsősorban a „szakács” tapasztalata, valamint a gyártási technológia befolyásolja.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »