Az első hivatalos, megerősített információk szerint a Honda március közepén, az Osaka Motorcycle Show keretein belül fogja bemutatni a Hawk 11-et. A motorról már korábban is jelentek meg információk Japán első számú informális szivárogtatóin, a Young Machine magazinon keresztül, de a nagy H csak most bólintott rá, hogy igen, ez így lesz. És akkor már csatoltak egy teaser fotót is, csak hogy legyen miről találgatnunk.
Maga a kép egy közeli fotó a fejidom fényszóró felőli látványáról. Az érdekességét alapvetően az adja meg, hogy bár nagyon közel áll a korábban megjelent renderelt anyaghoz, de részleteiben mégis egy kicsit mást mutat. Az egyeduralkodó ovális formákat megtörték és persze itt már látjuk az irányjelző elhelyezkedését.
A megerősített információnak fontos része, hogy a Hawk 11 nevében a szám a Honda 1100 köbcentis sorkettes motorjára utal. Arra, ami a CRF1100L Africa Twinből, az új NT-ből és a nálunk is tesztet járt nagyobbik CMX Rebelből lesz ismerős.
Cimkék:
Érkezik a Husqvarna Svartpilen 401 következő generációja és a motornak egészen sok eleme megváltozik.
Elolvasom »Az óra- és motorrajongók legkedvesebb álmát hozta létre a Triumph és a Breitling együttműködése.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »