A Volvo kínai testvérmárkája, a fiatal brandnek számító Lynk & Co óvatosan a motorkerékpárok világa felé kacsint és akad egy érdekes koncepciójuk. Nem is konkrétan a motor, amit megmutattak, hiszen az komoly meglepetésekkel nem szolgál. Sokkal inkább az, ahogyan egyébként igyekeznek újragondolni a közlekedés és a tulajdon viszonyát, ami egy motor esetében legalább ugyanannyira releváns kérdésnek bizonyulhat.
Maga a motor nem egy világrengető etvasz, már persze újdonság és szenzációértékét tekintve, hiszen ez nem más, mint a Qianjiang tulajdonában lévő Benelli újdonsága, egy TNT 600. A Lynk & Co egyetlen hozzáadott értéke pedig a darazsakat idéző fényezés/matricázás. Ami mondjuk momentán elég király lett.
Az európai és amerikai piacot éppen építgető márka azonban mégis rejt némi érdekességet. Egyfelől technológiai értelemben fontos előrelépést jelenthet a Benelliben is érdekelt Qianjiangnak a Lynk & Co-t birtokló Geely járműgyártó anyavállalattal való együttműködés, akikhez olyan nevek kapcsolódnak, mint a Volvo, a Lotus, a Polestar Racing és a Proton. Másfelől számolnak azzal az érdekes eshetőséggel, hogy az emberek nem akarnak feltétlenül birtokolni egy járművet, csak használni. Azaz egy olyan modell kiépítésén és népszerűsítésén dolgoznak, aminek segítségével egy európai vásárló ahelyett, hogy megvenne, fenntartana egy járművet, inkább egy meghatározott összegért bérli azt. Így tulajdonjogot nem szerez, de a biztosítással, az adózással vagy éppen az időszakos és akut karbantartással sem kell foglalkoznia. Ez a modell pedig akár egy motorkerékpár esetében is működhet.
Cimkék:
A jelenleg térhódító radaros szenzorok nagyok, bumszlik és csúnyák. Erre keres megoldást a Honda.
Elolvasom »Hamarosan, október elején bemutatja a Triumph a 660-as blokkot használó Tiger Sport crossoverét.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »