A középnagy túraendurók világában az az igazán szép, hogy volt egy pont, amikor valójában csak közúti felhasználásra alkalmas óriástehenek irányából visszatértek a gyártók a műfaj gyökereihez. Aztán ismét elkezdtek felkúszni azok a fránya köbcentik. Persze erről jelentős részben az Euro5 is tehet. Akárhogy is, a KTM is feljebb kúszott, a 790-es Adventure szériából 890-es lett. Na nem mintha nem számíthattunk volna erre. A szintén a Pierer Mobilityhez tartozó Husqvarna törekvései a Norden 901-gyel elárulták. Na és igen, természetesen ott volt, hogy a Duke is 890 lett 790 helyett. Hát elérkezett az idő!
Ráadásul a KTM egyből két változatot mutatott meg. A 890 Adventure R mellé érkezett a Rally változat is. Utóbbi egészen konkrétan annyira felborzolta a kedélyeket, hogy a készülő, összesen 700 darabból (amiből 500 darabot kap Európa) 478 darabot el is adtak, mindössze két perc alatt. És ez nem valamiféle költői jellegű túlzás. Itt, most szó szerint 120 másodpercről beszélünk.
A KTM 890 Adventure R legnagyobb változása természetesen a 889 köbcentire nőtt, sorkettes motorblokk. Az eddigi 95 helyett 105 lóval, 87 helyett pedig 100 Nm forgatónyomatékával. Az eddigi információk szerint finomítottak a kipörgésgátló és az ABS működésén, megerősítették a kuplungot, módosítottak a váznyakon és könnyebb segédvázat kapott. A Rally kivitel sajátosságai pedig, hogy gyorsváltót kap (az Adventure R-hez opciós extra), 240 helyett 270mm rugóutat kap és a gyárinál 35%-kal könnyebb Akrapovic kipufogót, illetve az off-road felhasználás jegyében sík ülést és terepes viszonyokhoz való lábtartót.
Cimkék:
A 40. évfordulós jubileumi nagy túraendurók is megérkeztek. A BMW R 1250 GS és Adventure a fényezés mellett extra felszereltséget is kaptak.
Elolvasom »Elkészült. Az Aprilia közepes sportmotorja, az RS 660 hivatalosan is be lett mutatva a mélyen tisztelt publikumnak. 100 le és 169 kg.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »