Lyukban az igazság – mondotta a spanyol Galfer fékgyár tervezőcsapata. És egy elegáns suhintással az eddig megszokott formákat hatszögletűekre cserélték. A gyártó vallomása szerint az új féktárcsa a modern naked és sportmotorok nagy teljesítményéhez igazodik.
A forma mögötti ideológia szerint a hatszögletű lyukak a féktárcsán az acélmolekulák rácsszerkezetét utánozzák. A magyarázatuk szerint a lényeg mégis inkább az, hogy így nagyobb hőleadó felületeket tudtak létrehozni. Tehát a gyakorlatban később melegednek el.

A Cubiq névre hallgató féktárcsa másik komoly előnye, hogy tudtak faragni a tömegből. Annyit, hogy a saját anyaguk szerint akár 40% is lehet a különbség egy hagyományos féktárcsával szemben. Noha ezt érdemes feltételes módban kezelni (már csak azért is, mert a viszonyítási alap konkrét megnevezése hiányzik), de a kisebb tömeg kisebb rugózatlan tömeget és enyhébb giroszkóp hatást jelent. Ennek eredményeképpen pedig javul a motor kezelhetősége. A Cubiq jelenleg néhány Ducati, Honda, Kawasaki, KTM (csak Duke), Suzuki, Triumph és Yamaha modellhez érhető el.

Cimkék:
A Dolomitokban egyes népszerű motoros útjain olyan sebességkorlátozás lépett életbe, amelyek csak ránk vonatkoznak.
Elolvasom »A KTM ismét kiárusítja az előző évben használt RC16 MotoGP motorját, amihez egy rakás jó kísérő ajándék is jár.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »