Nem vagyunk túlságosan eleresztve jó motoros videójátékokkal, ezt azért azt hiszem, hogy bátran kijelenthetjük. Igen, tényleg ott van a MotoGP és a TT Isle of Man széria azoknak, akik a valódi versenyvilágban mélyülnének el, akik egy pillanatra tényleg Rossi vagy Marquez bőrébe akarnak bújni. De mi van az olyan jellegű motorszimulátorokkal, ahol utcai motorokat akarsz legalább virtuálisan kipróbálni? Erre ez esetre marad többnyire a Ride széria, aminek hamarosan érkezik a 4-es sorszámú része. A 3-as sem volt rossz – még ha sokak szerint visszalépés is volt az elődjéhez képest. Persze, vannak vadhajtásai, és a fizikája khm… De azért benne van a mókafaktor szomorú téli hétvégékre, amikor a valódi Gixer a garázsban pihen.
Az olasz fejlesztőgárda, a Milestone még 2019 végén jelentette be, hogy érkezik a széria legújabb darabja. A pontos dátum azonban csak mostanra tisztázódott le. Bizonyára akad valódi motoros a fejlesztők között, aki odakacsintott, hogy egy ilyen játékot bizony ősszel kell kiadni. A megjelenés dátuma végül október 8. lett.
Az új részben többek között megújul a karrier mód vár, grafikai tuningot kapunk, valamint a fejlesztők ígérete szerint a hármas rész egyik leggyengébb pontján is nagyot fejlesztenek. Azaz az ellenfelek mesterséges intelligenciája sokkal jobb lesz, mint a korábbi részben. A Ride 4 PC-re, Xbox One-ra és Playstation 4-re is megjelenik.

Cimkék:
A Honda máris visszahívást írt ki Európában a literes sportmotorjukra, a CBR1000RR-R-re a hajtórudak lehetséges anyaghibája miatt.
Elolvasom »Az MV Agusta limitált szériás Brutale alapú nakedje, a Rush 1000 hamarosan már a tulajdonosokat fogja boldogítani.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »