Az az elméletem, hogy genetikailag van belénk kódolva a kétütem iránti rajongás. Gondolj csak bele! Néhány kivételtől eltekintve még a legfiatalabb motoros generáció apukájának és anyukájának a múltja is minimum az MZ és Jawa korszakhoz kötődik. Persze az RG500 más világ. Az űrhajó volt a maga korában. De akkor sem csoda, ha megmagyarázhatatlan bizsergéssel szegez minket oda a képernyő elé a lentebb látható videó. Hangot fel tisztelt hölgyek és urak, reggeli kávéhelyettesítő onboard videó következik!
A felvétel a Team Classic Suzukitól származik, jelen körülmények között tekinthetjük egyfajta húsvéti ajándéknak is. A helyszín a legendás Isle of Man TT motorverseny, azon belül is a múlt versenymotorjait felvonultató Classic TT kategória. A pilóta pedig Danny Webb Moto3-at és Supersport kategóriát is megjárt brit motorversenyző.
A felvételen szereplő Suzuki RG500 pedig egy valódi kuriózum. A „Gamma” becenévre hallgató legendát csupán két évig gyártották 1985 és 1987 között. A négyhengeres, kétütemű blokk U elrendezésben csücsült az alumínium vázban. Azaz olyan volt, mintha két soros kéthengeres blokkot egymás mögé pakoltak volna. A felépítés sajátossága, hogy dupla főtengely dolgozott benne, amik között fogaskerekes kapcsolat volt. A dugattyúk ellentétes fázisban jártak, a rezgéseket két kiegyenlítő tengely dolgozta el, a karburátorok pedig oldalt kaptak helyet. Ez egy hatsebességes váltóval egészült ki, az első villák előfeszítése pedig állítható volt és a Posi-Damp rendszernek köszönhető anti-dive hatás miatt az eleje kevésbé volt hajlamos az előre billenésre. Ez akkoriban komoly cucc volt. A motor tuning nélkül 95 lóerőt adott le és 8-10 ezres fordulatszám között élt igazán.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
De nem valószínű, hogy meg fog történni. Európai motoripari vállalatok azonban szeretnék, ha a járvány miatt az Euro5-öt később vezetnék be.
Elolvasom »Megjelenik egy izgalmas modell (jelen esetben a CBR1000RR-R) és persze azonnal megjelennek hozzá a kiegészítők. Akrapovic jóvoltából is.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »