Nem lenne korrekt azt állítani, hogy a tavaly bemutatott Suzuki Katana mindent elsöprő sikert aratott a közbeszédben megjelenése óta. Pláne a magyar közönség előtt, ahol a csípőből kiosztott fikázás egyfajta nemzeti sportággá fejlődött. Pedig a belátható felárért kínált brutálisan jól összerakott neo-retró dizájn egy jó alapokra helyezett motoron nagyon is élhető koncepciót adnak ki. A hamamacuiak hisznek a nyolcvanas éveket idéző retróban. Erre utal, hogy úgy néz ki, érkezik egy kisebb fajta penge, a 125R Katana. Vagy nevezzük úgy, hogy Wakazashi?
Alapvetően nem nagyon szoktunk a motoripar pletykáival foglalkozni. Kivételt képez, ha az egy olyan forrásból érkezik, amely már nem egyszer bizonyított. A japán székhelyű Young Machine magazin viszont ilyen. Ha ők bedobnak egy érdekes szóbeszédet, arra érdemes felkapni a fejünket, hiszen ők tényleg nagyon közel vannak a tűzhöz és számtalanszor bebizonyosodott, hogy az informátoraik nem beszélnek marhaságokat. A nyolcadliteres penge híre tőlük származik.
A becsurgó információk szerint ahogy a Katana alapjául a GSX-S1000 szolgál, úgy az új kismodell is egy futó, bevált modellre épül majd. A 125R lényegében egy GSX-S125 lesz, csak megkapja a nagytesón is feszítő cyberpunk ruházatot. Illetve ha hű marad a Suzuki hagyományokhoz, akkor egy kisebb tank kerül rá. Persze akad üröm az örömben. A beérkezett információk arra is kitérnek, hogy a 125-ös Katanát lehetséges, hogy megtartják maguknak a japánok és csak náluk fogják forgalmazni. Tudniillik náluk a Katana sikere sokkal egyértelműbb, mint nálunk, hiszen ott jól fogy a modell.
Cimkék:
Az már bebizonyosodott, hogy a Husqvarna márkának jól állnak az utcai motorok, de vajon a GasGas mire megy velük?
Elolvasom »Egy új videóval kedveskedett az érdeklődőknek a Kawasaki Indonesia, amelyen az új sornégyes Ninja ZX-25R szól.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »