Úgy emlékszem, hogy amikor bemutatta a Kawasaki a kompresszoros H2 modelljét, sokunk már akkor nedves álmokat szövögetett egy 200 ló körüli naked változatról. Imáink a nagy Zőőőd istenek felé meghallgattattak, ugyanis a holnap kezdődő Tokyo Motor Show előtt bemutatkozott a Kawasaki Z H2. Értelme? Semmi. Számít ez? Nem. Imádjuk? Igen!

Akkor lássuk, hogy mit tud a világ egyetlen feltöltős naked motorja! Először is ott van benne a már ismert 998 köbcentis, folyadékhűtéses, kompresszoros sornégy. A blokk teljesítménye kereken 200 lóerő 11.000-es fordulatszámon, míg 137 Nm forgatónyomatékot biztosít, amikor percenként „csupán” 8.500-at forog. Az erőforrást már jól ismeritek a H2-ből. Mindössze annyi történt vele, hogy a mérnökök az alsó és középső fordulatszám-tartományra pozícionáltak a rendelkezésre álló kraftból.
Bár a térhálós váz nagyon hasonlít a H2-re, mégsem mondhatjuk, hogy arról egyszerűen lekapkodták az idomokat. A blokk felfogatási pontjait áthelyezték, hogy javítsanak a rugalmasságán, hogy a mindennapokban jobban működjön utcai körülmények között.
A kezelhetőség jegyében pedig 27-ről 24.9°-ra módosították a villaszöget. Kawasakiék reményei szerint ezekkel a változásokkal a Z H2 egyszersmind lesz agresszívebb a kanyarokban, ugyanakkor maga a motor kezesebb és megbocsátóbb.

A fékek pontosan azok, amiket egy 200 lovas szupernakedtől elvársz. A radiálisan rögzített Brembo M4.32 két 290 milliméteres tárcsába harap elől, a főfékhengert pedig a Nissin szállítja. Hátulra pedig egy kétdugós nyereg került, 226-os éttermi tányérral.

A Kawasaki H2 egy prémium kategóriás csúcsmodell. Elektronikai csomag tekintetében sem engedi meg magának a Kawa, hogy a Z H2 ennél kevesebbet kapjon. Az okostelefonos kapcsolatra képes TFT kijelző, a LED-es fényszórók, a tempomat és az üzemmódkapcsoló ilyen formában alapnak tekinthetőek. Apró érdekesség, hogy az erőt három fokozatba lehet állítani. A 200 lóerős full beállítás mellett megjelenik egy középállás 150-nel és egy low fokozat 100 lóval. A Bosch hattengelyű dőlésszögérzékelő összeköttetésben van a gyártó saját ABS rendszerével a KIBS-szel. Ezeken kívül gyorsváltót és rajtelektronikát is kapott. Tehát gyakorlatilag mindent IS.

Cimkék:
Már nekünk, motorosoknak is elérhető olyan GPS nyomkövető rendszer, amely nem drága, mégis segít megvédeni kedvencünket.
Elolvasom »A Ducati bemutatta a jövő évi lineupját, köztük a szupervárományos brutálnakedjét, a mindenevő Streetfighter V4-et is.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »