Lassan hagyománnyá válik, hogy kétévente tagtoborzót hirdet az Útvonal Biztosítás Egyesület, akárcsak 2015-ben, aztán pedig 2017-ben. A korábbi években megfogalmazottak ma is érvényesek. Az idei év azonban különleges a csapatunk életében, hiszen a napokban ünnepeltük 10 éves fennállásunkat.

Az elmúlt évtizedben több száz rendezvény és több százezer balesetmentes kilométer gyűlt össze az egyesületünk háta mögött. Na de mit is csinálunk pontosan? A feladataink kívülről egyszerűnek tűnhetnek: kerékpár- és triatlonversenyek lebonyolítását segítjük, noha volt már alkalmunk például kamionokat is kísérni. Ha szoktad nézni a Tour de France vagy a Giro d’Italia közvetítéseket a tévében, akkor biztosan láttad már, hogy sok motoros mozog a mezőnnyel. A mi feladatunk is hasonló. A hazai kerékpársportban mi vagyunk az első hivatalos szervezet, akik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által kiadott motoros licenccel rendelkeznek.

Ez az évenként megújítandó kártya egyfajta „jogosítvány” arra, hogy minősített UCI versenyeken motoros feladatokat láthassunk el. A nagy nemzetközi kerékpárverseken kívül (pl. Tour de Hongrie) hazai és határon túli amatőr viadalokon, illetve kisebb nagyobb túrákon segítjük a kerékpárosok biztonságos közlekedését. Emellett triatlon versenyeken látunk el speciális feladatokat. Jellemzően zárt pályán kell a versenybírókat és a média képviselőt biztonságosan szállítanunk egyik pontról a másikra.
Ezek alapján úgy tűnhet, hogy ez a feladat egyszerű, de ez bizony tévedés. Ha kíváncsi vagy arra, hogy miért, és nem rettensz meg a kihívásoktól, akkor jelentkezz a csapatba!

A kiválasztási folyamat során első körben egy személyes beszélgetés során mesélünk neked erről, és ha működik a kémia, akkor elhívunk egy próbarendezvényre. Ezeken az eseményeken beosztunk egy tapasztalt motoros mentor mellé, akivel kooperálva fokozatosan nyerhetsz betekintést az útvonal-biztosítási feladatok rejtelmeibe.
Fontos hangsúlyozni, hogy az útvonal-biztosítás nem főállás és nem mellékállás. Ez hobbi. Egy olyan speciális szabadidős tevékenység, amikor a motorozásnak jól meghatározott célja van: az adott rendezvényen résztvevő kerékpárosok biztonságának elősegítése, a média képviselőinek (fotósok, videósok) és áttételesen a nézőközönség kiszolgálása, illetve a versenybírók munkájának támogatása.

Tevékenységük tehát nem profitorientált, ettől függetlenül motorosaiknak megtérítjük a rendezvényeken teljesített szolgálat költségeit.

Ha kipróbálnád magad, jelentkezz e-mailben, keresd fel a honlapunkat vagy jelezz a Facebook oldalunkon!

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A visszahívás a motorgyártás természetes, valójában pozitív része. Az elmúlt egy hónapban egy kicsit összegyűltek a problémás motorok.
Elolvasom »A Nolangroup új üdvöskéje, az X-Lite 903 Ultra Carbon egy igazi prémium bukósisak, ami ráadásul szinte minden fejformára illik.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »