Néha tényleg nem értem, hogy mi motorosok miért nézünk baleset videókat, de én sem tudom megállni. Na persze időnként azért, hogy tanuljunk belőle, de legyünk egy pillanatra egészen őszinték: többnyire csak nagyon örülünk, hogy nem velünk történt az, amit látunk. A YouTube remek tárháza ezeknek a bukásoknak. Van is itt egy brutális összeállítás az idei évről, de szólok előre: van közötte néhány komolyan felkavaró eset. Ha érzékeny vagy az ilyesmire, akkor inkább hagyd a fenébe!
Persze az alábbi összefoglalóban jószerivel akadnak könnyedebb, egyszerűbben emészthető esetek is, de olyan is, aminek ismerjük a tragikus következményét és ezt látni nem egyszerű dolog. De ebbe most talán ne is menjünk bele, igyekezzünk inkább levonni valamilyen konklúziót.
Hiszen mindannyian eldobjuk időnkét a vasat. Van amikor nem tehetünk róla, és vannak olyan döntések, amik növelik a hoppá bekövetkeztének az esélyét. A rossz helyen és körülmények között megválasztott nagy tempó, a tudás vagy az önbizalom hiánya… persze ezt ti is tudjátok. Na lássuk azt a videót!
Ha pedig gond megtörténik, akkor jó ha gyorsan érkezik a segítség. Ne felejtsétek el, hogy még javában tart az Adakozó Kedd, és az online pénztár nem csukja be a kaput este nyolc órakor. Ha szeretnéd támogatni a Magyar Mentőmotor Alapítványt és ezzel még esélyt is szeretnél arra, hogy nyerj egy Open Road Fest hetijegyet vagy egy 100’000.- forintos Bridgestone gumiabroncs vásárlási utalványt, akkor kattints ide és olvasd el a részleteket.
Cimkék:
Ha baj van, akkor nem kérdés, hogy egy mentőmotor a segítségedre siet ha teheti. Most, hogy nincs baj, támogasd te is a kétkerekű életmentőket.
Elolvasom »Íme egy igazán ütős csomag a Yamaha R3-hoz, amivel odazúzhatsz az R NineT Racer tulajoknak. Igaz, ennek megvan a maga ára.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »