Már tavasszal rebesgettük a pletykákat, hogy a BMW R1200GS erőforrása jövőre megújul. Akkor egy 1’250 köbcentis, változó szelepvezérlésű boxer motor fejlesztéséről jöttek a hírek. Pontos technikai paraméterek nem voltak, csak néhány kósza fotó meg a találgatás. Azóta további adatok szivárogtak ki, így már azt is tudjuk, hogy az első 140-150 lóerős álmokkal ellentétben “csak” 134 pacis lesz az új erőmű. A VVT rendszer megjelenése még mindig nem több találgatásnál.
A VVT rendszer még mindig csak szóbeszéd, de az új boxer néhány adatát már ismerjük
Most azonban egy szemfüles amerikai újságíró kolléga a California Air Resources Board (CARB) dokumentumai között fellelte a BMW új, 1’254 köbcentiméteres erőforrásának engedélyezési dokumentumát. E szerint pedig a boxer család jövőre így fog kinézni: R1250GS, R1250GS Adventure, R1250R, R1250RS és R1250RT. Vagyis a mostani “vizesboxer” egyetlen típusban sem marad benne. Úgy tűnik el a palettáról egyik pillanatról a másikra, mint a pinty.
Régebben teljesen más volt a szokás. Ha visszagondolunk a nem is olyan távoli múltra: a 2013-ban megjelent részben folyadékhűtéses erőforrás csak a GS modellben debütált. Egy évre rá jelent meg az Adventure változat és az RT, és még egy esztendővel később pedig a Telelever futóművet is nélkülöző R és RS párosa. A módszer amúgy hagyományosan így működött a bajor motorok típusváltásaikor, tehát anno nem csodálkoztunk rajta.
Gyönyörű szép világunk azonban olyan rohanóvá vált, hogy most már – úgy látszik – erről a szokásukról is kénytelenek voltak lemondani a BMW marketingesei. Azt bejelentették korábban, hogy 2019-re kilenc új modelljük érkezik. Amennyiben a fenti hír megállja a helyét, ezekből ötöt már ismerünk is. A motorok lényege természetesen az új erőforrás lesz, azonban optikailag is nyilván eltérnek majd a jelenlegi “elődeiktől”. Tehát finom formatervi fejlődésre is. számíthatunk.
Mondjuk gyanakodhattunk volna eddig is, mert az első kémfotón az új blokk egy “régi” RT-ben lett lekapva
A motorokat hamarosan élesben is megcsodálhatjuk a kölni INTERMOT szakkiállításon – állítólag ugyanis már ott bemutatkoznak. Persze ahogy a BMW-t ismerjük, biztosan hagynak valami érdemi durranást a milánói EICMA parádéjára is. Csak hogy a november se legyen teljesen eseménytelen a márka rajongói számára.
fotók: Motociclismo (archív)
Cimkék:
Gyorsan előre kell bocsájtani, hogy a hír nem hazai vonatkozású, azonban ettől még érdekes. Az X-ADV Olaszországban érte el a fenti sikert.
Elolvasom »Jorge Lorenzo tündöklése és bukása a San Marinó-i Nagydíj igazi drámai pillanata volt. A MotoGP nem untatja rajongóit.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »