Az idei évben megrendezésre kerülő Pikes Peak versenyre nagyon rákészült a Ducati. Nyilván csípi a szemüket, hogy a cím már nem az övék, holott a Multistrada még külön, erről a hegyi felfutóversenyről elnevezett kiadást is kapott. Az olasz gyár nem is bízta a véletlenre a korona visszahódítását. Egy nem mindennapi versenymotort faragtak és csak komoly nevű versenyzőkkel érték be.
Carline Dunne rekordokkal és korábbi győzelmekkel igazolta azt, hogy a csapatban a helye. A jelenlegi rekordernek, Cadie Vahsoltznak pedig nem kell semmilyen ajánlólevelet lebegtetnie, hogy biztosak legyünk benne: ő a megfelelő ember. A két, versenyeredményekkel elhalmozott ridernek pedig idén igazán nemes feladat jutott. Feljuttatni az 1’260-as Multistradat a lehető leggyorsabban a hegy tetejére.
A Multikat először is alapos diétára fogták. A népszerű túraendúróról van is mit eltávolítani az időeredmények oltárán. Még a jelen esetben persze teljesen fölösleges világítási rendszereket, vagy éppen a motor védelmét szolgáló elemeket is eltávolították. Érthető, hiszen versenygép: minden gramm számít.
Szintén a kisebb tömeg elérését szolgálják az OZ Racingtől jövő magnézium felnik. A kipufogót a Termignoni szállítja. A verseny rendszer és a tökéletesen az alkalomra lőtt elektronika valamennyit segít abban, hogy az egyébként változó szelepvezérlésű, 1’262 köbcentis Testastretta blokk valamivel többet nyöszögjön ki magából 158 lóerőnél.
Egy ilyen motornak természetesen a futóműve sem maradhat érintetlen. A felhők fölé kígyózó verseny megnyeréséhez az Öhlins felfüggesztés nem egy rossz kiindulási alap, de tudva, hogy a Race Tech vállalta a finomhangolását, biztosra vehetjük, hogy a végletekig kisajtolják belőle azt az utolsó csepp tartalékot is, ami benne rejtőzik. A Multistrada fékhatásáról egy Brembo M50 féknyereg gondoskodik, de ami igazán finom az a hozzá tartozó, WorldSBK-ban is használt főfékhenger. Úgy tűnik, hogy a Ducatinak tényleg fontos ez a győzelem.
Cimkék:
A Royal Enfield is lehet arcátlanul menő. Ezt bizonyítja az új, katonai hagyományokra építő kisszériás Classic 500 Pegasus.
Elolvasom »A scrambler, café racer és bobber hegyek között igazi felüdülés, ha egy olasz alapokra épült streetfighter jön szembe az emberrel.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »