A Curtiss Motorcycles legutóbb azzal került a figyelem középpontjába, hogy legyártotta utolsó V2-es motorját. A Warhawk annyira ízléstelenre sikerült, hogy valamennyire már szépnek is lehetett titulálni. Azonban a limitát szériás, gyűjtői darabnak szánt gép sokkal inkább a műszaki tartalom miatt volt érdekes. Hiszen az volt az egyikori Confederate brand utolsó belsőégésű hajtóműve, amibe a srácok beletettek minden tudást és tapasztalatot, ami csak a rendelkezésükre állt. A Zero hathatós támogatásával születendő új gyermek, a Zeus legalább ugyanennyire egyedi megjelenésű, és egy nagyszerű üzenetet hordoz: azt, hogy az elektromos motorkerékpárok világa nem lesz dögunalom.
A Zeus most még csak protitípus állapotban van, de a fiúk reményei szerint alig két év múlva, 2020-ban már valósággá válhat. A Zero és a Confederate szerelméből születő brand nem hazuttolja meg magát. Két henger helyett a benne rejlő közös tengelyen osztozó elektromos motorokkal dupláz.
Küllemében ez persze nem hozza a V2 formavilágát, ellenben nagyon is hasonlít a bajorok kedvenc tovalökdöső szívére. Az erőforrás pedig az adatok szerelmeseit sem hagyja cserben: 170 lóerő és 393 newtonméteres azonnal megjelenő nyomaték áll a motoros rendelkezésére.
Ugyan mit kell ehhez hozzáfűzni? Tudom, a hatótávot és a töltési időt, de arra vonatkozó információnk egyelőre nincsenek. A motor többnyire szuperkönnyű alumínium ötvözetből áll. A teli felni azonban szénszálas anyagból készült, ami nem valószínű, hogy eljut a szériagyártásig. A prototípus Race Tech felfüggesztést és Beringer féket kapott. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a sorsa ennek a motornak.

Cimkék:
A bűn elkövetésének ezer oka lehet. Szegénység, butaság, szükség, betegség és van még egy: félelem attól, hogy mit szól majd anyu.
Elolvasom »Mindneki meg akarja lovagolni a retró motorok népszerűségét, a Yoshimura sem kivétel. Új dobját Z900RS és Rebel 500 segítségével mutatja be.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »