Ha már régóta szivesen elmennél egy motoros buliba, de a bőrmellényes mini rockfesztiválok távol állnak az ízlésedtől, akkor lehet, hogy érdemes tenned egy próbát a hazai biker közösség egyik legérdekesebb kezdeményezésével, a 100 Szikra névre hallgató rendezvénnyel. Az ipolytarnóci dzsembori – hogy a szervezők hagyományait pontosabban átvegyem írásban: jamboree – ugyanis az eddig ismertektől egészen eltérő mentalitásban épül fel. Elmagyarázni rendkívül nehéznek tűnik, a legjobb ha megnézed a saját szemeddel június elseje és harmadika között.
Ahogy az előbb említettem: elmagyarázni rendkívül nehéznek tűnik. Hiszen ha azt mondom, hogy ez egy olyan motoros találkozó, ahová jöhetsz kocsival, lakókocsival vagy benzines fűnyíróval, akkor az közel sem ad képet arról, hogy a lényeg az egyediségben rejlik. Ha azt mondom, hogy lesz koncert, és hidd el, hogy jó lesz a Blues Company agytikkasztása helyett az ismerettségtől olyan távol álló surfer zene is, akkor nem fogod elhinni.
A DJ-t már meg sem merem említeni. Aztán ha erre ráteszek egy lapáttal, hogy mindez lényegtelen, hiszen ez a tábortűzről, a természethez közeli pillanatokról, a jó kajáról és a reggeli kávéról szól, ahol a program szerves része egy helyi focimeccs. Na akkor aztán tényleg egy zagyvságnak tűnik az egész. Pedig jó, és a nyakamat rá, hogy pont ezért.
A legjobban persze akkor jársz, ha a kezed ügyébe akad egy bokorugró custom motor is. Mondjuk úgy: scrambler, amit nem féltesz. Hiszen scrambler school és cross country túra is az esemény szerves részét képezi, amiknek már a nevük is beszédes. Aztán persze ott lesz a 100Szikra futam. Ahogy a szervezők írják: szabálytalan verseny, szabálytalan motorokkal. További infót a rendezvény honlapján találtok. Tehát Június 1-3, Ipolytarnóc.
Fotók: 100sparks.com

Cimkék:
Kína már egy ideje egyfajta megosztott szimbóluma a fejlődésnek. Rátesznek egy lapáttal, hiszen rendőrségi elektromos motorokat szereznek be.
Elolvasom »Miguel Oliveira, a fiatal portugál versenyző szépen végigjárta a KTM ranglétrát, hogy most Moto2-ből a GP-be landoljon.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »