Hogy mégis mi a fene az a T-Rex? Igen, egyfelől gyerekkorunk kedvence, a valaha volt legmenőbb dinoszaurusz. Másfelől a kanadai Campagna cég által 1996-ban bemutatott, jószerivel értelmetlen, de mégis mókás háromkerekű szörnyetege. A motorok erőforrásának ilyen formában való újrahasznosítása nem áll távol tőlük, ugyanis az első modelljük kapásból egy sornégyes Kawasaki blokkot használt. Később egy sorhatos BMW erőforrásra váltottak, most pedig eljött az ideje, hogy megfeleljenek a modern kor követelményeinek. Így azt találták ki, hogy időszerű lenne egy elektromos játszós autót letenniük az asztalra, ehhez pedig a Zero-t találták megfelelő partnernek.
Nyilvánvalóan nem közlekedési alternatívaként, hanem állatkodásra való játékszerként kell rá tekinteni
Nem ez az első eset, hogy a Zero nem a saját termékeihez szállít erőforrást, hiszen az ő terméküknek köszönheti az ampereket a nemrég egy rettenetesen ronda motort villantó Curtiss is. A Camapagna munkatársai kipróbáltak több készülőben lévő elektromos meghajtást és akkupakkot is. A Kawasaki, a BMW és a Harley-Davidson kínalata után pedig végül a nullásoknál tették le a voksukat.
Az új T-Rex a napokban kerül a nyilvánosság elé. A kanadai MEVS – azaz Montreal Electric Vehicle Show – fogja jelenteni az első megmérettetést neki. Ha a különleges játékszerre vágyókat meg tudják győzni arról, hogy nem kell feltétlenül egy sivító belsőégésű motor a mókához, akkor a gyártó szerint sikerre van ítélve dolog, hiszen azt mondják, hogy elképesztően durva élmény vezetni egy ilyet.
Cimkék:
Ügyes fotósok elkapták a Husqvarna közúti újdonságát. A Svartpilen várhatóan novemberben bemutatkozik, jövőre akár az utakon is lehet.
Elolvasom »Így néz ki az, ha öntudatra kel és elszabadul egy motorkerékpár egy balul sikerült mutatvány után a befagyott tó jegén.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »