Tízből kilenc esetben simán a motor kerül ki győztesen, ha gyorsulásos összecsapásba keveredik egy autós kollégával. Naná! A kombi Octaviát könnyű lenyomni. Na de mi lesz a végeredmény, ha egy kőkemény sportkocsi az ellenfél, ahol a súly/lóerő arány már közel sem annyira áll egyértelműen a motorkerékpár oldalára? A brit Carwow csapata csinált egy jó kis összehasonlító videót, hogy mi történik, ha a Honda NSX-et összeeresztik egy CBR1000RR-el.
Nem semmi számok csapnak össze és a korrektség jegyében háromszor is elindították egymás ellen a két gépszörnyet. Kétszer álló rajtból, egyszer pedig óránként nyolcvan kilométeres sebességről gyorsulva. Az NSX oldalán egy 3’500 köbcentiméteres, biturbós, V6-os hortyogó és három villanymotor áll, ami együtt 582 lóerőt ad ki, ami 1’708 kilogrammhoz viszonyul. A Fireblade literes sornégye pedig 190 lovat csihol ki magából, de a 200 kilogrammos tömege olyan pillekönnyűnek hat, hogy a tisztesség megkívánja, hogy hozzászámoljuk a motoros súlyát is. Amit persze nem tudunk, de előlegezzünk meg neki egy egészséges 85 kilogrammos mérlegelést.
Most állj meg egy pillanatra és mielőtt elindítod a videót tippelj. Tehát két állórajtos és egy nyolcvanas tempóról indított gyorsulást fogsz látni. Mit gondolsz? Mi lesz az eredmény? Ha megvagy, akkor kattinthatsz, lássuk a videót.
Mennyire vált be a tipped? Bevallom őszintén, hogy én nagyon melléfogtam, hiszen szentül meg voltam győződve arról, hogy négy keréken nincs esélye olyan – gyári – autónak, aminek nem ágaskodó lovacska van az elejére biggyesztve. Ehhez képest az NSX nagyon jól teljesített és szépen kijön az, ami mellett az autós szaksajtó egyöntetűen áll ki. Az NSX a rajtot követően bivalyerős – még szupersportautó mércével is.
Cimkék:
A húsvét és a bolondok napja idén április elsején egybe esett. Sok érdekes motoros hír jelent meg ebből az alkalomból Magyarországon is.
Elolvasom »Az AGV csúcsterméke, a szénszálas műanyagból készült felnyitható bukósisak egészen egyszerűen csak szuperkönnyű.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »