Szokták mondani, hogy mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának. Jelenetünk főhőse (bár a hős szót kétszeresen is idézőjelbe kellene tenni) egy amerikai kerti buli amúgy is emelkedett hangulatát igyekezett feldobni azzal, hogy némi stunt bemutatóval szórakoztatja az egybegyűlteket. Az igazából nem derült ki, hogy milyen szinten állt motorkezelés terén – simán lehetett profi is, csak éppen tök részegen megingott a koordinációja.
Előbb gumit égetett, majd megpróbálkozott egy egykerekezéssel. A medence melletti kövön azonban bénán eldobta szegény jobb sorsra érdemes Honda CBR-t. Ő seggre ült, a boldogtalan motor pedig a legalább másfél méter mély vízbe csúszott. Hasonlóan színvonalas szórakozó társai ezután utána lökték. De nem törődött nyomorult motorral, hanem csak a szereplési vágy hajtotta tovább.
Talált egy pocket bike-ot, amit nagy nehezen életre rángatott, majd elszáguldott vele valamerre. Hogy hamarosan újra felbukkanjon, ezúttal már tudatosan, nyélgázon száguldva bele ugyanabba a medencébe. Ahol egészen kevés híján telibe vert egy ártatlan fürdőzőt. Nagyjából a véletlenen múlt, hogy nem lett belőle gyilkos…
A legszörnyűbb számomra nem is az, hogy maga a motorosunk ekkora barom volt, hanem a parti többi résztvevőjének színvonala. Megy az “ÓMÁJGÁD-ÓMÁJGÁD” ezerrel, no meg azzal vannak elfoglalva, kinek hogy sikerült felvenni az eseményeket a mobillal. Az eszébe nem jut egyiküknek sem, hogy a járó motorral vízbe csapódott szerencsétlen gépeket kiszedjék valahogy. Azok tőlük ott is pusztulhatnak… No erre gondoltam, amikor legfelül azt írtam, hogy a gazdag amerikai idiótánál rosszabb kevés akad: pénz van sok, ész egy csipetnyi sem.
Zárásnak itt egy frissebb, hosszabb és kicsit átgondoltabb mutatvány ugyanebből a kategóriából. Itt is kissé kapatos a pilóta, van buli (házavató), kerti medence – meg abban “motorozás” is. Éppen csak az eszköz egy kicsit más: egy Can-Am XMR 1000 quad. A film hosszabb, de talán szórakoztatóbb is az előzőnél.
A házigazda itt vélhetően tudta, milyen mély a medence és hogy honnan szívja a levegőt a Can-Am – amit mellesleg komoly dagonyára terveztek. Jól kezelte a cuccot, és bár a végén alig jutott ki a vízből, azért némi segítséggel kijutott. Tehát lehet ésszel is hülyének lenni!
Cimkék:
2019-től új motorbeszállítót kap a Moto2. Az egységes Hondákat a Triumph Street Triple "okosított" blokkjai váltják, amely már tesztüzemben fut.
Elolvasom »A motorosok igényei is eltérőek, így a gyárak igyekeznek a típusok felszereltségével, extráival kiszolgálni őket. Erre valók a konfigurátorok.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »