Motorosok és jótékonykodás szorosan összekapcsolódó fogalmak. Elég belegondolni a tavasztól őszig tartó szezonban megrendezésre kerülő találkozókon a Vöröskereszt, a Vérellátó Szolgálat, a Magyar Mentőmotor Alapítvány együttműködésére. Valamint említhetem az ország nagyobb városaiban megrendezésre kerülő december eleji Mikulás motoros felvonulásokat, ahol is adománygyűjtéssel és azok átadásával erősítjük a közösségi életet, illetve ápoljuk a kapcsolatainkat. A vasárnapi véradás is hasonlóan nemes ügyet szolgál.
A nyíregyházi Óriáskerék Motoros Egyesület 2017. október 15-én motoros véradást szervez, amely közben adományokat gyűjtünk egy, a Vöröskereszt által ajánlott család számára. Az esemény helyszíne Nyíregyházán az Esély Centrumban lesz. A pontos cím: 4400. Nyíregyháza, Tiszavasvári út 41. Az adományok gyűjtése napközben a Vöröskereszt közreműködésével zajlik. Mire van szükség? Tartós élelmiszer, gyerekjáték, ruha, vagy akár pénzbeni felajánlás is jól jön – ezeket a nap végén egy közös gurulással egybekötve adjuk át a rászorulóknak.
Egyesületünknek komoly hagyománya van az efféle véradás és adománygyűjtés szervezésében, lebonyolításában. 2017. áprilisában immáron tizenkettedik alkalommal segítettünk háromszáz rászorulón: a nyíregyházi Sóstó Múzeumfaluban 800 résztvevővel, közülük száz véradóval zajlott le programunk. Amennyiben arra jársz, csatlakozz hozzánk vasárnap – de ha akad felénk egy barátod, szólj neki! Köszönjük azt is, ha csak megosztod a hírt – azt pedig különösen, ha aktívan részt is veszel! Bármilyen kérdésed van vagy további információra lenne szükséged, bátran érdeklődj Szász Károlynál, az Óriáskerék Motoros Egyesület elnökénél a 30/9458-472 vagy 42/315-710 telefonszámon.
Cimkék:
Összeszedtünk pár figyelemre méltó építést, ahol a szokásos blokkok helyett egy motor szíve adja le az erőt, de a kerekek száma négy!
Elolvasom »Ha Lewis Hamilton és az MV Agusta elkezdi összebizsergetni a gondolatait, abból nyilván valami nagyon drága és limitált elképesztőség lesz.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »