A dodzsem szó definíciója: “Vidámparkokban használatos, villanyhajtású játékautó, lökhárítóval. Angol eredetije ‘dodgem’, Amerikában ‘bumper car’ néven ismert.” Na de ki ne tudná ezt? Gyerekkorunkból mindannyian emlékszünk a felső áramszedőjükkel időnként szikrákat szóró, idétlen kis szerkezetekre, amelyekkel igyekeztünk a lehető legdurvábban felöklelni barátainkat. Amikor persze ők jöttek felénk, hirtelen kormánymozdulatokkal próbáltunk kitérni. Ez tehát senkinek nem újdonság. Viszont ha egy 1960-as, elég romos állapotban levő dodzsemet azért újítanak fel, hogy sebességrekordot állítson fel, kicsit más lesz a leányzó fekvése!
A cél tehát a “Világ leggyorsabb dodzseme” cím volt. Ennek érdekében egy régi CBR600RR soros négyhengeres blokkját építették be az öreg mókagépbe. A 100 lóerő a vélhetően nem túl vaskos tömegű kis méregzsákot elég élénken mozgatja. A kormány helyét rendes motoros kivitel váltotta fel, a váltó is megmaradt – így a műsorvezető nyakkendős állatkodása után jöhetett a világcsúcs! Ehhez kellett egy közjegyző, és a Fifth Gear Stigje, aki elsőre 107,390 mérföld/órára (171,824 km/h) gyorsította a kis szörnyeteget.
Az RR blokkos dodzsem futóművéről nem sokat tudunk, pedig engem nagyon érdekelne. Vélhetően gokart abroncsokon gurulhat – ott léteznek olyan anyagok, amik simán bírják ezt a tempót. Viszont a masina egész stabilnak tűnik – holott ezzel a nyomorult nyomtávval nem kellene annak lennie. A magam részéről nem tudom elmondani, mennyire kipróbálnám! Hát te?
Cimkék:
A Trident olyan háromkerekű járművet álmodott meg, amely a kerekesszékes embereknek is egyfajta motoros élményt adhat. Nem is akármilyet!
Elolvasom »A világ talán leghíresebb sebességrekordjának 50. évfordulójára Burt Munro rokona ismét egy Indian nyergében állít fel csúcsokat. Itt az első!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »