A UK Association of Chief Police Officers (ACPO), vagyis az angol rendőrfőnökök egyesülete nagyon érdekes tanulmányt terjesztett be a parlamenti képviselő testület számára arról, hogy miként lehetséges a közúti közlekedésbiztonság fokozása az Egyesült Királyságban. Természetesen nem lehet egy az egyben és kötelező érvénnyel igaznak tekinteni álláspontjukat hazánkban is – a fő irányelvek azonban nagyon is elgondolkodtatóak. Az ACPO szerint ugyanis Anglia, Wales és Észak-Írország útjain a balesetek száma úgy lenne a leghatékonyabban csökkenthető, ha jelentős mértékben növekedne a forgalomban a motoros résztvevők száma – vagyis minél több autós ülne át motorkerékpárra! Milyen meglepő, ugye? Pedig nagyon is indokolható az álláspont.
“Az ötlet, miszerint a motorosok százalékos arányának növekedése nagy mértékben képes javítani a közúti biztonságot és csökkenteni a balesetek számát, európai adatok széles körű elemzéséből származik. Minél több motorkerékpár, robogó és moped vesz részt a forgalomban, annál kevesebb balesetet szenvednek el ők maguk is, és ezzel csökken az összes bekövetkezett közúti ütközés mennyisége is.” – áll a közleményben. Európa több országában bizonyítják a feljegyzett statisztikai adatok, hogy aki motorkerékpárt is vezet – legfőképpen, ha azzal kezdte a közúti közlekedést – ritkábban okoz közúti balesetet vagy akár lesz részese annak. Az ACPO a UK’s Motorcycle Industry Association (Brit Motorkerékpár-ipari Szövetség) egyetértésével ajánlásokat is megfogalmazott a British Houses of Parliament számára. Szerintük egyszerűsíteni kell a jelenleg igen bonyolult és sok lépcsős motoros jogosítványszerzési rendszert, és a hangsúlyt a motorosok járműkezelési tudásának javítására fektetni – mint például vezetéstechnikai tréningek. Ugyanakkor az úthálózatot is optimalizálni kell a motoros résztvevők igényeihez. Amennyiben a jelenleg autóval közlekedők legalább 25 százaléka két kerékre váltana, nagy mértékben csökkenne a forgalom zsúfoltsága, amely újabb baleset-csökkentő tényező lehetne. Végezetül érdemes elolvasni Steve Baker parlamenti képviselő véleményét, aki szerint “Mindenképpen jó lenne, ha a kormányzat erőfeszítéseket tenne a motorkerékpár-használat fokozására. Amennyiben csökkenteni akarjuk a közutak zsúfoltságát és javítani a lakosság életminőségét, növelnünk kell a két keréken közlekedők arányát.”
Talán érdemes lenne hazánkban is megfontolni az angliai álláspontot.
Cimkék:
A számos korábbi együttműködésnek köszönhetően a Roland Sands Design által tervezett alkatrészek elérhetővé válnak a hivatalos BMW kereskedésekben is.
Elolvasom »A Mercedes és az MV Agusta együttműködése új modelleket hozhat a palettára. Egy sportos utazómotor hiányzik az olaszok kínálatából - lehet, hogy ilyen lesz?
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »