A tavalyi év utolsó hónapjának a közepén egy rendkívül ütős formatervet dobott be a köztudatba a Confederate Motorcycles. Az amerikai gyártó akkor azt ígérte, hogy idén júliusra már kész motorral állnak ki a nagyközönség elé – komplett motort még ma sem láthatunk, azonban már előrendelhető a gépszörny. A C2 P51 radikális formaterve állítólag alig tér majd el a skicceken látottaktól, a műszaki tartalomra éhes vevőknek bizonyára tudnak majd csemegével szolgálni.
Az erőforrásról túl sok információt nem szivárogtatott ki a gyár – annyit tudni, hogy közel két literre bővítették a lökettérfogatot a V2-es elrendezésű blokkban és százhatvannál több lovat, illetve közel kétszáz newtonméter forgatónyomatékot ígérnek. Az előre beharangozott tizennyolc kilogrammos tömegcsökkentést már pontosabb adatokkal is alátámasztották – a blokk forgattyúsházát teljes mértékben átdolgozták és túlnyomórészt olyan fémeket alkalmaztak, mint az alumínium és a titán. Szénszálas műanyagokból sem lesz hiány és állítólag a vezethetősége is sokat javul az elődmodellekhez képest.
Az ára igazán borsos, bár egy ilyen motor könnyen gazdára talál – ha valakinek igazán tetszik és vastag a bukszája, akkor nem fogja sajnálni rá azt a potom százezer dolláros összeget. Igen, átszámítva mintegy huszonkét és félmillió forintot kér érte a gyártó – annak fényében, hogy mindössze harmincegy darab készül a legendás II. világháborús vadászgépről elnevezett motorból, nem is tűnik soknak. Állítólag a nyár vége felé már kézbe is vehetjük a slusszkulcsot, ha most rendelünk egyet.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Amikor egy program élvezetes, jótékony és még tanulsz is belőle, akkor már érdemes elgondolkozni rajta, nem? Pláne ha a helyszín az Üvegtigris.
Elolvasom »A Bike Maraton Egyesület idei túraversenye hazánk és északi szomszédunk útjain vezet. Rengeteg motoros élmény várja a résztvevőket idén is.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »