Legalábbis dinamikáját tekintve. A Kiwami névre keresztelt amprefaló gyári adatai szerint 160 kilométer/órás legnagyobb sebességre képes felgyorsulni, ez a gyorsulás pedig megegyezik az ezresektől megszokottal. Komolynak tűnik, főleg amennyiben mellétesszük az ígért 200 kilométeres hatótávolságot, a hat órás teljes töltési időt, valamint az akkumulátorok háromezer töltésre méretezett élettartamát.
A 2’050 milliméter hosszú, 750 széles és 1’080 magas bringát egy 10 kW teljesítményű elektromotor mozgatja ilyen meggyőzően. Érdekes, hogy a Japánban teljesen kézzel készülő jármű elsődleges célpiaca India. A futóművet is kimondottan az ottani utakra optimalizálták – vagyis vélhetően nálunk is komfortosan lehetne motorozni a Kiwamival.
Van még meglepetés: a szerkezet ára. De nem pozitív módon, ugyanis a cédulán nagyjából 6,5 millió forintnak megfelelő összeg szerepel. Ezzel pedig még mondjuk az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában sem tiszta, mennyire lenne kapós – a lényegesen szegényebb Indiában pedig egyenesen rejtély. Igaz, ott is robbanásszerűen növekszik a gazdagok száma – lehet, hogy a Terra Motors marketingesei tudnak valamit.
A japán vállalat azonban gyárt más érdekes járgányokat is. Sima városi közlekedésre szánt robogójuk az A4000i, amely méretét tekintve egy normál ötvenesnek felel meg. Csúcssebessége 65 kilométer/óra, a gyár közleménye szerint főként a gyorsulásában jeleskedik. A 65 kilométeres hatótáv végére érve simán kivehetjük az ülés alól az akkumulátort, amely egy önmagában is gusztusos kis dobozka, és akár fel is vihetjük az irodába vagy lakásunkba tölteni.
Igaz, ehhez nem árt egy kicsit gyúrni, az energiatároló ugyanis 16 kilogrammot nyom. Az A4000i másik különlegessége az információk közlése. A robogó ugyanis kommunikál az iPhone valamennyi típusával, így annak kijelzőjén keresztül követhetjük nyomon a fedélzeti adatokat, például az akkuk töltöttségi fokát. Hogy ezt menet közben is megtehessük, a műszeregységben ki is alakították az okostelefon dokkolóját.
A különleges elektromos járgányok sora azonban nem ért véget: a 2014-es évben tervezik piacra dobni három kerekű utasszállítójukat, az EV-Tricycle Taxit. Erről még semmilyen technikai adatot nem tudunk, a kép alapján a motoroknál alig szélesebb, leginkább a riksa-kulik felépítésére hasonló jármű talán 4-5 utast is képes elszállítani, miközben a vezető sem izzad le, és a környezetet sem szennyezi.
Cimkék:
Megkezdődött a legújabb Monster generáció sorozatgyártása. Claudio Domenicali sokat vár az új ezerkettestől.
Elolvasom »Szemfüles közlekedő társunknak köszönhető a következő videó, amelyet Olaszországban sikerült elkészítenie - az MV Agusta gyárának közelében.
Elolvasom »Kevés név testesíti meg jobban a motorozás kalandvágyát, mint a Moto Guzzi Stelvio. Az olasz gyár túraendurója a nevét a legendás és ikonikus Stelvio-hágóról kapta, arról a kanyargós alpesi útról, amely minden motoros bakancslistáján ott szerepel.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »