Már tavaly ősszel a milánói EICMA kiállításon megcsodálhattuk az osztrákok új óriás nakedjét – igaz akkor még csak tanulmányként állították ki a pódiumra.
Láthatóan a nagy többség tetszéssel fogadta, ennek köszönhető, hogy talán már nem kell olyan sokat várnunk a szériaváltozatra. A napokban kapta lencsevégre egy szemfüles fotós a KTM 1290 Super Duke sorozatgyártás közeli példányát egy pihenőben.
Szerencsére az EICMA-n bemutatott prototípushoz képest nincsenek drasztikus változások, takarékos megoldások a parkolóban lekapott motoron: a formaterv maradt ugyanolyan vad és agresszív. Ugyan az Akrapovic kipufogó lekerült a vasról, meghagyják a vásárló örömét, hogy saját maga applikálhassa ezt majd a gépre, egyfajta tuningként. A nyereg és a farokidom a hátsó váznyúlvánnyal együtt kissé használhatóbbnak tűnik a hétköznapokban is, nem úgy, mint ami a kiállítási darabon volt látható. A fényszóró beleillik az aktuális Duke család arculatába, ilyet találunk a nemrégiben bemutatott 390 Duke-on is.
A motor elképesztő menetteljesítményeiért az RC8-ból jól ismert V2-es erőforrás a felelős, ám száz köbcentivel felhizlalták azt a mérnökök. A gyáriak rebesgetik, hogy akár 180 lóerőt is képes lesz mozgósítani a széria változat, ami elképesztő dolgokat produkálhat majd egy ilyen motoron. Jobb lesz, ha gyúrunk csuklóra, mert igencsak erőteljesen kell majd szorítani a markolatokat, hogy a menetszél le ne vigyen egy-két bambulós gyorsításnál. Igazi vadállatnak nézünk elébe, nem lesz vele egyszerű normálisan közlekedni, az egyszer biztos.
Cimkék:
Hosszú évek alatt hagyományos április végi programmá vált a Solvadkerten megszervezett Motoros Áldás. Nem csak hívő motorosokat várnak a programra, amely igen színesnek ígérkezik.
Elolvasom »A szomszédokkal csak a baj van, állandóan kötekednek, nem hagyják, hogy éld a saját életedet, mindenbe beleszólnak, veszekednek veled. Arról nem beszélve, ha még motorod is van.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »