Egy újabb vad, ezúttal a Ducatitól

A Ducati eddig sem a kispályás, közértbe rohangálós gépeiről volt híres, de most náluk is elgurult a gyógyszer. Nyilván nem tudtak ellenállni a konkurenciánál látható őrültebbnél őrültebb vasak megjelenésének, muszáj volt tartani a lépést. Legújabb re-make-jük így egy csupasz démon lett, amely nem titkoltan az utca királya cím birtokosa kíván lenni.

A 167 kilogramm száraz tömegű gép hajtásáról az az 1’100-es L-Twin gondoskodik, amely alapot nyújtott a superstock és a superbike VB címeket begyűjtő versenytechnikáknak is. Itt 115 Newtonmétert és 155 lóerőt ad le a blokk. Ez ugyan messze nem a legtöbb a jelenlegi kínálatból, de bőségesen elég mindenre, ha értő kezekbe kerül.

A motor alkotóelemeit tekintve csupa elsőrangú cuccal büszkélkedhet – az egyébként csodaszép, Ducatis külcsín mellett. Többek között Marchesini ötküllős, kovácsolt kerekeket fognak satuba a Brembótól érkező, monoblokk féknyergek. Ultrafinom Öhlins felfüggesztés elöl-hátul, karbon első sárvédő, csodás, 2-1-2 rendszerű kipufogó rendszer két lambdaszondával, úgynevezett “Vacural” (egy speciális öntési eljárással készült) forgattyúsház, MotoGP-ben érlelt elliptikus fojtószelep-szisztéma, speciális acél csőváz, és egy rakás segédelektronika, mint például a DTC (Ducati Traction Control), amely itt eszement mennyiségű adatot figyelembevéve határozza meg a hátsó kerékre jutó nyomatékot, és ez vezérli a külön kapcsolható Streetfighter módot is.

A gép bő hatmilliós árával valószínűleg nem lesz tucatmotor, de akinek megér ennyit az élmény, az biztosan begyűjt néhány tonna muslicát a fogaira minden egyes gurulás alkalmával.