Lehet, hogy egy Ducatiról szóló cikket a bajorokkal kezdeni szentségtörés, de van ettől nagyobb baj is a világban. Teszem ezt azért, mert furcsa analógiát vélek felfedezni a Ducati legújabb gyermeke és a BMW S1000RR között. A bajorok 2008-ban többé-kevésbé a nyilvánosság előtt végezték supersport motorjuk végtesztelését – már akkor lehetett hallani azokat a véleményeket, amelyek a literes BMW hivatalos elismerésekor végképp létjogosultságot nyertek: a bajorok egy japán motort építettek. Fogalmazzunk akárhogy, a Vierzilinderben idejekorán felismerték, hogy a tradicionális boxer kialakítás felett elszállt már az idő – legalábbis ami a versenysportot illeti. Volt ugyan egy (pontosabban négy) R1 jelzésű boxer sportmotor prototípusuk a ’90 évek elején, amelyeken urambocsá’ dezmodrónikus szelepvezérlés volt, azonban a bajorok a projektet jegelték, akkor mégsem építettek sportmotort. A sornégyes masina előtt a boxer konstrukció mégis versenypályára került, az endurance-ban indított HP2-t a BMW gyakorlatilag versenytapasztalatok gyűjtésé építette, komoly sportsikerek nem is születtek. Aztán persze jött az S1000RR, ami sok szempontból japánabb volt a japán motoroknál. Most a Ducati legújabb sportmotorjának, a 1199 Panigale erőforrásáról szóló infomercialjának kiadásakor, a technika bemutatásakor dejá vu érzésem van: az új olasz csúcstechnika ugyan megőriz néhány tradicionális elemet, de nagyon japános lett.
A lenti videóban elhangoznak a tömör kulcsüzenetek, amelyeket a sajtóanyagban kicsit bővebb lére eresztve ugyanúgy közölnek a bolognaiak. Ha egyetlen mondatban akarnánk összefoglalni a történetet, akkor azt mondhatnánk: az olaszok felvették a kesztyűt a sportmotorok számháborújában, korunk legradikálisabb erőforrását alkották meg. A 10’750-es fordulatnál mért 195 lóerős csúcsteljesítmény, a főtengely 8900-as percenkénti forgásánál jelentkező 132,8 newtonméteres nyomatékcsúcs a jelenlegi élmezőny élére, de legalábbis dobogóra juttatják a Superquadrót. Az olasz mérnökök a „szokásos” trükköt alkalmazták, a korábban beharangozott ultrarövid löketű konstrukciót valósították meg.
„Természetesen” megmaradt Fabio Taglioni szellemi hagyatéka, az L2-es kialakítás. A hengereket 6 fokkal hátrébb csavarták, az alsó henger így 21 fokkal emelkedik a vízszintes fölé. A rövidebb kialakítás lehetővé teszi, hogy a blokkot 32 milliméterrel előrébb tolják, ami jótékonyan hat a tengelyterhelésre. A Superquadro leginkább figyelemre méltó jellemzője mégiscsak a radikális belső méretezés. A furat 112, a löket pedig 60,8 milliméter, ezek aránya így 1,84:1. (Csak az összehasonlítás kedvéért: 1198 – 1,56; S1000RR – 1,61; R1 – 1,5; RSV4 – 1,49; ZX10 – 1,38; CBR – 1,38; GSX-R – 1,24.) Ez az arány kiemelkedő, ami részben magyarázat is az elméletileg rosszabb literteljesítményű kéthengeres konstrukció kimagasló adataira. Persze az olaszok néhány egyéb mérnöki nüansszal is rásegítettek a lóerők ilyen jelentős növelésére (az előd csak 170 lovas volt). Ilyen például a kartergáz nyomásának csökkentése, ami a dugók mozgását könnyíti meg. Ugyan a kompresszióról nem találtam adatot, de nyilván a 1198 12,7:1 sűrítési arányánál magasabb értéken dolgozik az új erőforrás. A dugattyúk átmérőjének növelését a szeleptányérok terjeszkedése is követte: a szívó oldalon a 43,5-ről 46,8 milliméterre, kipufogó oldalon pedig 34,5-ről 38,2 milliméterre növekedett a titán alkatrészek mérete. A légcsere hatékonyságának fenntartásáért még az ovális szívótorkok is felelősek, a kör-keresztmetszetre átszámított átmérő 63,9-ről 67,5 milliméterre nőtt.
Az olaszok továbbra is kényszervezérelt szelepeket alkalmaznak, néhány új és kevésbé új trükkel megfűszerezve. A magasabb fordulatszám indokolta precizitás és a nagyobb igénybevétel miatt a bolognaiak búcsút mondtak a vezérműtengelyek még 1979-ben bevezetett szíjhajtásának és azt két lánccal váltották ki. A szelepek mozgatásáért közvetlenül felelős himbák szuper-keményítésűek, és a repülőgép iparból származó felület-kezelést kaptak. Az indításkor a hengerekben egy szokatlan megoldással csökkentik a kompresszióból származó ellenállást. A kipufogó oldali tengelyeken egy-egy röpsúly található, amelyek alapjárati fordulat alatt visszahúzódnak, és egy bütykön keresztül minimálisan beemelik a szelepeket, így csökkentve a hengerekben a nyomást. Végső soron ez lehetővé teszi egy kisebb teljesítményű, könnyebb indítómotor és akkumulátor alkalmazását. A tömegcsökkentés más pontokon is tetten érhető, az új, nagyobb teljesítményhez illő váltó is könnyű darab. A falvastagság precíz méretezésével, a magnézium-ötvözetből készült deklik alkalmazásával összességében a bolognaiak a legjobb teljesítmény/tömeg arányú sorozatban gyártott erőforrást alkották meg.
A 195 lóerős teljesítmény, a 132,8 newtonméteres nyomatékcsúcs figyelemre méltó, azonban a tradíciók (egyelőre) részleges felrúgása, a csúcstechnika ötletes alkalmazása kissé keserédes ízűvé teszi a fejlesztést, és a keleti hatás érződik rajta. Az újszerű váz alkalmazása ráadásul további bonyodalmak forrása lehet. Akárhogy is, a hivatalos debütálásra már csak egy hónapot kell várnunk, a Ducati 1199 Panigale pedig ismerve az olaszok patriotizmusát várhatóan az EICMA legszebb motorja lesz.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
Nem az lenne egy 2 hengeres előnye, hogy mindenhol van nyomaték? A diagram alapján eléggé kell pörgetni a motort, hogy megjöjjön az erő.
“Az indításkor a hengerekben egy szokatlan megoldással csökkentik a kompresszióból származó ellenállást. A kipufogó oldali tengelyeken egy-egy röpsúly található, amelyek alapjárati fordulat alatt visszahúzódnak, és egy bütykön keresztül minimálisan beemelik a szelepeket, így csökkentve a hengerekben a nyomást.”
Ez lenne az automatikus dekompresszor, nem hiszem hogy annyira szokatlan megoldás, nekem is ilyen a masina, igaz csak egy henger van (F650 GS)
“Nem az lenne egy 2 hengeres előnye, hogy mindenhol van nyomaték?”
Nem.
V2 jellemzők (a teljesség igénye nélkül):
+ asszimetrikus gumiterhelés (ld. “big bang”)
+ keskeny kialakítás
+ relatív alacsony tömeg (egy sor2-es persze még könynebb lehetne…)
– nagyobb terhelés az alkatrészeken
– vibráció
– kisebb literteljesítmény
– kevésbé kompakt kialakítás
(- ált. nagyobb étvágy)
Persze ezeket részben lehet cáfolni is, eseti példákkal. A V2 is csak egy általánosítás: a Harley is V2-eseket gyárt, meg a Ducati is…
Ez a “V2=nyomaték” ostobaság a hosszúlöketű, nagyköbcentis vasak miatt van a köztudatban (mellékesen: kell hozzá egy masszív főtengely, meg egy jó kis lendkerék).
“Ez lenne az automatikus dekompresszor”
Ez nem az lenne, hanem az. 🙂
“nem hiszem hogy annyira szokatlan megoldás”
Nyilván egy egyhengeresen ülőnek nem az. Egyébként nem azt írtam, hogy egyedi, eredeti vagy éppen ritka megoldás. Csak éppen pörgős, nagyköbcenits többhengeres sportmotorokon nem igazán elterjedt (persze lehet, hogy tévedek, végülis nem vagyok mérnök, és a több gigányi service manualom jelentéktelen részét olvastam, azokat sem teljesen) – ellenpélda: TL.
Kontextus fogalma “megvan”? 😉