Etyeken forgatja a Showtime nagysikerű történelmi sorozatának, a Borgias-nak a második évadát Jeremy Irons. Az Oscar-díjas brit színészről köztudott, hogy nagy rajongója a túramotorozásnak, és mind Nagy-Britanniában, mind Magyarországon a BMW motorjaival rója az országutat. Irons tavaly, a sorozat első évadának forgatása alkalmával már használt egy BMW R 1200 GS-t hazánkban – ugyanazt a piros példányt, amelyet önmagában és a Yamaha Super Tenerével összehasonlítva mi is tesztelhettünk. Jeremy 2010-ben több ezer kilométert rakott a gépbe (tehát nem csak divatból motorozik), és annyira elégedett volt vele, hogy idén ismét a legendás túramotor-család tagjának nyergébe ül.
A különleges, fekete fényezésű BMW R 1200 GS Triple Black modellt Jeremy Irons novemberig, az évad forgatásának végéig használja majd.
A színésznek Zámbó Balázs, a BMW Magyarország motorkerékpár menedzsere adta át a gép kulcsait. „Nagyon örülünk, hogy Irons úr ismét a mi motorkerékpárunkat választotta magyarországi tartózkodása során. Fontosnak tartjuk, hogy egy ilyen fontos vendég minél több oldalát ismerhesse meg az országnak, amihez remek lehetőséget kínál a túramotorozás” – nyilatkozta a menedzser.
A 110 lóerős, különleges kiadású BMW-t Irons hétköznapokon főleg a városban, hétvégenként pedig vidéki túrái alkalmával használja majd. Úgyhogy figyeljétek a különleges surranót – ilyet kevés motoros használ! (Azért lassan vehetne egy rendes csizmát magának…)

