A korábbi tervekkel ellentétben a Confederate új, prémiumkategóriás masinája, a C3 X132 Hellcat, körülbelül fél éves késéssel kerülhet az első vásárlóhoz. Az eredeti tervek szerint már néhány hete, október végén, Mindenszentekkor át kellett volna adniuk az első elkészült példányt, de a nehézségek miatt arra csak 2011 második negyedévében kerül sor. Az eredetileg tervezett 39,750 dolláros árat sem tudja tartani a gyártó, a vételár 45,000 amerikai zöldhasú lesz.
Az új masina egyébként sokkal konvencionálisabb az eddigi Confederate modelleknél, bár minimalista szerkezetével megjelenése a márkához illően különleges. A motor két alváltozattal fog rendelkezni. A Roadster kivitel 30°-os villaszöggel és 163.8 centiméteres tengelytávval készül majd, míg a Fighter esetében ezek a adatok 23.5° és 156.2 centiméter lesznek. Mindkét változatot ugyanaz a 132 köbhüvelykes (2,163 köbcentiméteres) lökettérfogatú, 56°-os hengerszögű V2-es fogja hajtani, amely 197 Newtonméteres nyomaték előállítására képes. A X132 Copperheadnek nevezett erőforrás a S&S X-Wedge Confederate számára készült átalakítása, amelyet továbbra is az S&S készíti. Bár a cég az X-Wedge-hez kínál saját gyártású 6 fokozatú váltót, a Confederate mégis a maga által készített 5 fokozatú nyomatékváltóját építi be.
Teljesítményadatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, de egy ilyen motor esetében ez nem is olyan lényeges. A 215 kilogrammos tömeg mindenesetre biztatóan hangzik. Akit nem rettent el a magas vételár és egy igazán különleges masinára vágyik, az 2.250 dolláros előleg megfizetése mellett megrendelheti saját X132-es Hellcatjét. Amennyiben valakit mégsem győztek meg a galériában látható számítógépes látványtervek, esetleg még hezitál, mindenképpen hallgassa meg a cég elnökének marketinges monológját az alábbi videókban.
Cimkék:
A Honda kultuszmopedje, a Cub eddig az eladási rekordok folyamatos döntögetéséről volt ismert. Némi tuninggal a dinamikája is világszínvonalú lehet.
Elolvasom »Ítélet született egy közel két évvel ezelőtt történt halálos motoros baleset ügyében. Mind az eset, mind az ítélet legalábbis megosztó lehet.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »
Ronda egy szerkezet.
2011 júliusban szállítják, jah!
Most motorozhatok szinte egész nyáron a szar XB12R-emmel!!!!
Persze az első részletet átutalhattam már szeptemberben…