Tökös mutatvány száguldás közben

Napjainkban a folyamatosan fejlődő technika mellett a motorversenyek kezdenek egyre unalmasabbá válni. Nyilván akit érdekelnek a technikai finomságok, az órákat el tud tölteni egy-egy újdonság, újítás leírásának keresésével, olvasásával, a részeletek és azok elméleti hátterének felidézésével vagy megismerésével. Persze a versenyeken a konkurens gyártókat is minősíti az elért eredmény, de van az egész dolognak egy másik aspektusa, ami egyre inkább veszni látszik, legalábbis a professzionális viadalokon. Egyre ritkábban láthatunk a szó hagyományos értelmében vett versenyt, küzdelmet a versenyzők között. Természetesen a közúti motorosoknak megtapasztalhatatlan teljesítményű masinák aszfalton tartása, és a nagy sebességű tempó abszolválása nem kis tudást és állóképességet igényel, mégis egyre kevésbé láthatjuk ennek közvetlen megnyilvánulását.

Talán ezért is felüdítő ez a fotomontázs illetve videó, amelyben Josh Brookes, gyorsasági motorostól szokatlan módon látványosan ugrat verseny közben. A múlt hétvégén, a Cadwell Parkban megrendezett Brit Superbike versenyen abszolvált mutatvány ritka a motorsport ezen ágában, hasonlóakat szinte csak a man-szigeti TT-n láthatunk. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a modern, mesterségesen alkotott versenypályák még a dimbes-dombos eredeti domborzatot is jelentősen kisimítják. Csupán egy maroknyi, nagy múlttal rendelkező aszfaltcsík rendelkezik az eredeti terepviszonyokból származó híres szakasszal. A lagunai secai Dugóhúzó, a belga Spa-Francorchamps Eau Rouge-a no és persze a Cadwell Park Hegye a leghíresebbek. Ezen a Hegyen abszolválta Brookes a látványos mutatványt, miközben az első futamon a dobogó második, a második futamon pedig annak legfelső fokára ért tempójának köszönhetően.

A futam után elárulta azt is, hogy teljesíti ezt a látványos vezetéstechnikai bravúrt: „Nagyon egyszerű, azért csinálom, mert ez az ott áthaladás általam ismert leggyorsabb módja. Olyan gyorsan megyek, amennyire csak tudok, aminek eredményeképp ugratok a motorral. Az már csak bónusz, hogy jó móka és a közönség imádja. Értem, hogy az emberek miért félnek ugratni, a dolog igazán könnyen rosszul sülhet el. Persze a motorcross-os éveim előnyt jelentenek, tudom hogyan kell ugratni, és az ugrást megtartani. Az előző kanyarokon úgy megyek át, mint más. A felhajtón azonban nagy gázzal megyek, de talán még fontosabb, hogy a motort dőlésben tartom, még az elugráskor is. Az elrugaszkodásig ülve maradok, csak akkor állok fel. Az ugrás elején kicsit előredőlök, mivel a gyorsítás miatt a motor hajlandó az elejét emelni – ha mégis szintben maradna, egy kis gázzal megemelem az első kereket: a hátsón szeretek landolni.”

Mindez így néz ki belülről (a harmadik perc körül).