Mindössze néhány fényképpel – ezekért külön köszönet Versysfunnak! – szeretnénk megemlékezni arról, amikor csütörtök este átadtuk Yodának az igencsak megérdemelt MV Augusta pendrive-ot és tollat, no meg meglepetésként egy Onroad feliratú pólót is. Hatan jöttünk össze olvasók és szerkesztők a thököly úti cukrászdában, ahol a jeles esemény mellett egy valóban nagyon kellemes hangulatú beszélgetést is lebonyolítottunk. Olyannyira kellemeset, hogy a hatórai találkozó után két órával (mivel záróra volt) kimentünk az utcára, és a szívmelengető hidegben is folytattuk az eszmecserét. A téma természetesen kizárólag a motorozás világa volt.

Nagyon köszönjük a megjelenteknek, hogy eljöttek, reméljük, a jövőben még sok hasonlóan kellemes hangulatú összejövetelt tudunk szervezni kedves olvasóinkkal!


Jó kis találkozó volt. Én is remélem, hogy nem ez volt az utolsó.
mert vele van az erő…
A Schwarz!!!
Na, most már teljesen lebuktam!
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a nyereményt, nagyon örülök neki, és persze a bíztatást, a szorítást, és a gratulációkat is! Régen örültem valaminek ennyire, mint ezeknek az „kis” ajándékoknak!
:)))))))))))))