A képeket elnézve először arra gondoltam, hogy ez a sisak egy szkafanderhez jobban illik, mint egy motorhoz. A buborékszerű, jó kilátást biztosító vizor persze nagyon hasznos, mégis, a fehér-szürke fényezéssel inkább tűnik egy űrruha részének, mint egy motoron kötelező védőberendezésnek. A Newmax nevű céggel kooperációban készülő sisakok szíjfeszítőjükkel és persze a Brembo név használatával próbálnak tért nyerni a telített piacon. Első pillantásra egy átalakítható sisaknak tűnik, de valójában két héjszerkezetről beszélhetünk, egy teljesen zárt és egy nyitott, robogós sisakról. A különbség csak az álrész megléte (vagy nem megléte), egyébként azonosnak tekinthető a két védőeszköz.
Igazi újdonságot a sisak rögzítő szerkezete jelent. A szíj eleve nagyobb méretű (3 centiméter széles), mint a jelenleg elterjedt sisakok hasonló alkatrésze. A rögzítési megoldás eddig nem terjedt el, ha kísérletezett is bármelyik gyártó ilyennel, nem kapott nagy publicitást. A megoldás persze a kényelemérzetet hivatott javítani, akárcsak a szíj selymes tapintású, bőrbarát anyaga. A sisak napközbeni többszöri fel- és levételével jelentős idő megy el, és különben is annyira zavaró az egész procedúra, hogy a Brembo kénytelen bevezetni ezt az újítást. A megoldás lényege, hogy az autók biztonsági övéhez hasonló szíjfeszítőt használnak (Automatic Fit Belt), így a szíj ki- illetve becsatolása helyett egy gombnyomással rögzíthető a sisak a fejünkön. A szarkazmust félretéve az ötlet valóban jónak tűnik, szivesen kipróbálnám.
Mind a zárt, mind a nyílt sisak műanyagból készül. A vizor egységesen 2 milliméter vastag, keményített (karcálló), UV szűrős polikarbonát. A zárt sisak (B-tech) tömege 1350 gramm, a nyílt (B-jet) pedig 1050 grammal húzza viselője fejét.
Kedves olvasók, Te használnátok ilyen zárszerkezetű sisakokat?
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
szerintem jó ötlet hogy nyitottá is lehet alakítani de a képeket elnézve inkább max robogóhoz tudnám elképzelni a stílusa miatt.
És ha fejre esek a motorral? Akkor hamarabb megállok a Brembo sisakkal? … ez gyenge volt
Én még retro Café Racerekhez is el tudnám képzelni, de nem a fehéret, hanem a szürke héjút.
ahhoz én túl modernek nézem…
mondjuk attolfügg mien retro: egy Ducatira mondjuk elmenne……
A féktárcsát+nyerget nem is vette senki észre az plexi rögzitésnél? :-))
Nekem tetszik, szerintem városban is jó lehet ez (a zárt). Az biztos, hogy jól lehet látni benne. Ki kellene próbálni ezt az Automatic Fit Belt technologiát.