Sajnos egy korábbi cikkünkben megejtett elemzés kezd valóra válni, a motorgyártásnak komoly problémákkal kell szembenéznie.
A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel az autó- és motorgyártók folyamatosan vonulnak ki a költséges versenysportból. Motorosként számomra a legszomorúbb hír a Kawasaki lépése volt, amely MotoGP tevékenységük felfüggesztéséről szólt. Úgy tűnik, hogy ezek a megtakarítások csak az első lépések voltak, most más gyártók is komoly intézkedéseket tesznek.
A Harley-Davidson gazdasági gondjairól az utóbbi években már néhányszor hallhattunk. A gyártás csökkentése már tavaly is szóba került, de ennek ellenére idén a H-D egy jelentős befektetést eszközölt Európában, amikor megvette az MV Agusta csoportot. Most azonban a legendás amerikai gyártó komoly lépésre készül, amelytől hosszú távú megtakarítást remél. A rossz értékesítési eredmények miatt 1100 munkahelyet szüntet meg a cég, ebből 800 a termeléshez közvetlenül kapcsolódó, a maradék 300 pedig indirekt állás. A termelés racionalizálásnak keretében gyáregységeket szüntetnek meg, az alkatrészek és egyéb H-D termékek értékesítését kiszervezik, akárcsak a cég saját szállítási tevékenységét.
A Victory motorok gyártója, a Polaris csoport is hasonló lépésre kényszerül, bár ők „csak” 460 munkahelyet terveznek megszüntetni. Az állandó szerződéssel rendelkezők közül 160 munkásnak mondanak fel (ez a teljes állomány 5 százaléka), míg a maradék 300 állás a kiszervezett, részmunkaidős és fix idejű szerződések felmondásából jön össze.
A felkelő nap országában lévő gyártók sincsenek jobb helyzetben. A Yamaha februárban és márciusban összesen 2 hétre leállítja a termelést az értékesítési nehézségek miatt, míg a Suzuki a múlt hét végén jelentette be, hogy január utolsó 3 péntekén bevezetett kényszerszünet után további 5 munkanapon leállítja a termelést.
Ezek a hírek elszomorítóak, de öröm az ürömben, hogy a motorgyártók egyelőre messze jobb helyzetben vannak, mint az autógyártók. Bár a gyártás leállításáról, átalakításáról, munkahelyek megszüntetéséről kellett beszámolnunk, szerencsére teljes cégek csődje még szóba sem került, nem úgy, mint az autógyártóknál.