A Yeti Race célja, hogy a pályaversenyzés hazai holtszezonjának kellős közepén, februárban a legkiéhezettebb és legőrültebb motorosoknak lehetőséget adjanak egy jó motorozásra. A Yeti négy éves „vendégszereplésre” érkezett az Ostffyasszonyfa melletti pályára, most pedig hazatért északi lakhelyére. A sorozat tehát véget ért.
A futam lényege, hogy bármilyen, 100 köbcentiméternél nagyobb lökettérfogatú, kétkerekű (tehát oldalkocsisok kizárva) járművel részt lehet rajta venni. A versenyt mindenféle időjárási körülmények között megrendezik. Amennyiben havas a pálya, „snow”-ként indítják a futamot, nedves aszfalt estén pedig „wet” néven. Száraz futam esetén, amennyiben verseny közben esni kezd az eső vagy a hó, megszakítják a menetet, és új rajtra kerül sor. A futam évről-évre nehezedett, ugyanis az első Yeti egy órás volt, a második másfél, tavaly kettő, idén pedig már kettő és fél óra hosszú futamot rendeztek. A pilótacsere megengedett volt, sőt egy csapaton belül több motoros és több motor is nevezhetett. Így a pilótacsere úgy zajlott, hogy csak a köridők mérésére szolgáló transpondert kellett áttenni a pályáról beérkező motorról a váltásmotorra, és mehetett is tovább a team. Így nem vesztettek értékes időt a tankolással.
ETZ – SV650 – pályaidomos Kawasaki (az SV mögötti motort sajnos nem lehet felismerni). A motorok és stílusok sokszínűsége adja a Yeti Race lényegét
Tavalyelőtt nézőként keveredtem le a futamra, és nagyon megfogott a hangulata, amikor láttam, hogy nem csak komoly pályamotoros csapatok köröznek az aszfalton, hanem sima utcai motorosok is eljönnek egy kellemes téli motorozásra. Így tavaly összeszedtem magam, és be is neveztem. Számomra az egyetlen kihívás a táv megállás nélküli teljesítése volt, hiszen a speedmotorokkal egy túraendúró kicsit nehezen veszi fel a versenyt, hogy saját pályamotoros ambícióimról ne is beszéljek. Ezt akkor eredményesen teljesítettem is, nagyon kellemeset motoroztam, megállás nélkül két órát körözve a Pannóniaring aszfaltján. Idén a nagy hideg ellenére pedig nézőként motoroztunk le, hogy megtekintsük a versenyt, és egy kis nosztalgikus irigykedést ébresszek magamban.
Aki még nem látott Yeti Race-t, az már valószínűleg nem is fog. Bánhatja. Nagy kaland egy pályán látni a legkomolyabb superbike technikával versenyző osztrák és magyar csapatok komoly tudású pilótáit, supermotókat, endúrókat, utcai, rendszámos túramotorokat, ETZ-ket és veterángépeket. Sokféle motor, sokféle tudás, sokféle stílus. Igazi élmény. Ami sajnos kimaradt az általam látott, illetve lefutott három futamból, az a csapadék és a rossz tapadású aszfalt volt. Idén volt a leghidegebb, azonban most is szikrázó napsütésben, száraz körülmények között futott a mezőny. Így a speedmotoroknak nem volt ellenfele. Azonban minden induló motorozott egy élvezeteset a tél közepén, és ez volt a Yeti lényege!
Nagy kár, hogy hazament…