Legtöbben azzal a hiszemmel nyomjuk meg a központi zár távirányítójának gombját, hogy az autó így be van zárva. Aki kicsit is ért a kódrendszerekhez, az tudja, hogy a kódkombináció feltörése még ma erősnek számító komputerrel is évtizedekig tart, így nem jelent veszélyt feltörési kísérlet.
Most kutatók egy csoportja azonban egy új eljárással próbálkozott, amely megdöbbentő eredményt hozott. Az autógyárak zöme, még jelenleg is az 1980-as években kifejlesztett KeeLog rendszert használja. A távirányító és az autó kommunikációját figyelve egy órán belül képesek kinyitni ilyen rendszerrel felszerelt autót.
Való igaz, hogy ennyi idő alatt még egy tornacipővel is ki lehet nyitni a legtöbb autót, de gondoljunk a felhasználás gyakorlati oldalára. Egy tömött parkolóba a törőegységgel beállva, csak arra kell fülelnünk, hogy mikor melyik autó zára nyílik ki. Ahhoz odasétálni és diszkréten kivenni a benne lévő cuccokat. Egy ilyen parkolóban pár óra alatt rengeteg autót lehet így kifosztani egy mikrobuszt mint központi egységet felhasználva.
Legalább is ezt állítják a kutatók. Minden esetre azt hiszem nem kell pánikba esni, a hír leginkább egy figyelmeztetés azoknak az autógyáraknak, akik még ezt a régi technikát alkalmazzák.