Valamennyi korábbi hasonló eseményről olvashattatok beszámolót az Onroad.hu hasábjain – így idén kevésbé a szavaké, mint a képeké a szerep. Ugyanis ma immáron hatodik alkalommal motoroztatta meg az évről évre növekvő lelkes csapat a Pető Intézetben nevelkedő, mozgásukban sok esetben erősen korlátozott kis embereket. Az esemény most is hihetetlen élmény volt mindkét fél részére: a gyerekeknek magáért a motorozásért – olyan dimenziók nyílnak meg előttük egy röpke fél órára, amiből sokáig táplálkozhatnak lelkileg -, a pilótáknak pedig a kis utasaik adta hihetetlen energiák miatt. Aki nem vett még rész ilyen eseményen, el sem tuja képzelni, micsoda lelki töltés az, amikor egy mozgásában erősen korlátozott fiatal embernek ilyen élményt adhatsz. Az idei Pető Intézetből indult motoros kalandot mozgóképen is megörökítettük, így remélhetőleg mindenki magára ismer, aki részt vett benne: 96 motor és trike, valamint hét Tuk-Tuk.
Köszönjük a lehetőséget a főszervezőnek, Császár Claudiának – és mindenkinek, aki részt vett ezen a csodálatos guruláson!

A trike-okra nagy szükség van, hiszen sok gyerek nem tud kapaszkodni

Nagy túramotorból érkezett a legtöbb

Gyülekezés

Az első üléspróbák boldog pillanata

Ez a különlegesség Dunaújvárosból saját lábán érkezett, majd a program után indult is haza

Vara-különítmény

Motor keresés

Életre szóló élmények ezek mindkét fél számára!

Három kerék – kétféleképpen

Jönnek a tuk-tuk-ok

Biztonsági felszerelések próbája

Izgatott várakozás

Sokaknak csak egy ilyen biztonságos hely jöhet szóba

Ismerkedés a technikával

Üléspróba

Sokan csak konduktorukkal együtt utazhattak

Visszaérkezés után levezető fotózásra is volt lehetőség
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Izgalmas kezdeményezés indult az egyik hazai Honda márkakereskedésnél: számos aranyszárnyas modellel kezdődött el egy teljes teszthét.
Elolvasom »Egy vágtató vad kivédéséhez szerencse is kell, de az ilyen reakció is ritka: amerikai társunk tökéletes mozdulattal kerülte el a jávorszarvast.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »