Mindenki mást szeret a motorozásban. Van, aki versenypályára jár élvezni a sebességet és minél nagyobb tempóban bevenni újra meg újra ugyanazokat a kanyarokat. Más a földutakat keresi fel és nyakig összesarazza magát meg a motorját is. A túramotoros pedig keres valamilyen célpontot és azt jól meglátogatja. Ez a célpont lehet történelmi vagy természeti nevezetesség is, […]
ElolvasomKiemelt tartalom
kategória
Kiemelt tartalom
kategóriaBarátságos rosszfiú – Yamaha MT-07 ABS teszt
Az MT sorozat története egészen 1999-ig nyúlig vissza a történelemben, a Yamaha akkor mutatta be azt a koncepciót, amelyen a későbbi MT-01 izommotor alapult. Szerencsére a tanulmánymotor erős érdeklődésnek örvendett, így nekiláttak egy olyan utcai vasat fejleszteni, amely minden ízében különlegesnek számított, így a márkán belül létrehoztak egy prémium szegmenst MT kóddal. Az első természetesen […]
ElolvasomA legenda megújult: Honda VFR 800 F teszt
Maga a típus már igen komoly múlttal rendelkezik. Hiszen csak a legjobban sikerült modellek tudnak majdnem három évtizedet megélni. Természetesen ez is csak folyamatos és alapos fejlesztés mellett lehetséges. A Honda 1986-ban mutatta be az első VFR-t, akkor még háromnegyed literes lökettérfogatú V4-es erőforrással. Azután jó ideig tartották a négy évenkénti modellváltást – így a […]
ElolvasomBMW GS & Motozin Kalandnap
A múlt hétvégén egy nagyszerű másfél napos túrán vehetett részt az a maroknyi motoros, akik nem rettentek vissza az időjárás előrejelzéstől és inkább nyeregbe pattantak, bízva a kegyes égiekben. Azért hangsúlyozom ennyire az időjárás milyenségét, mert kétesélyes volt a dolog – a rendezvényt eredetileg szeptember 12-13-ra tervezték, ám a folyamatos esőzések miatt mostoha körülmények uralkodtak […]
ElolvasomKofferes gazfickó – Kawasaki Z1000SX 2014 teszt
A Kawasakinál a Z betűjelzés mindig is valami különlegeset, valami harapósat hordozott magában. A Z1000-es egy olyan kompromisszumok nélküli csupasz motor, amellyel eszeveszetten lehet randalírozni, viszont hosszabb távok megtételére az átlagos motorosok számára alkalmatlan. Egészen egyszerűen az a gép nem arra való, hogy naponta félezer vagy még annál is több kilométert legyűrjünk egymás után, akár […]
ElolvasomGyakorlás teszi a mestert – BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning Haladó szint
A ’90-es években Magyarországon hatalmas robbanás történt a járműpiac terén. Olyan kétkerekű gépeket tehetett mindenki magáévá, amelyekről azelőtt még álmodni sem álmodhattunk. Ennek következtében rengeteg volt a súlyos baleset – egyszerűen hiányzott az a fajta vezetési kultúra mind az autósok, mind pedig a motorosok részéről, amelyet megkövetelt volna a hirtelen magas fokúvá vált motorizáció. A […]
ElolvasomPont elegendő: Suzuki UH200 Burgman teszt
A japán gyártó a Burgman robogók sikerére építkezve – a nevet a négyszázas kivitel tette világszerte méltán ismertté – 2002-ben piacra dobta a kistesót, azaz a nyolcadliteres változatot. Elsődlegesen a dél-európai mediterrán országokra céloztak vele (Ázsiába túl testes és nehéz is lett volna), ennek megfelelően Spanyolországban szerelték össze a nagyobb testvérekkel csupán nevében megegyező családtagot. […]
ElolvasomMotorral az Alpok legkeletibb csücskébe
Érdekes módon úgy sikerült elgurulgatni saját motorunkkal közel százötven ezer kilométert, hogy csak a környező országokban jártunk. Ám még ezekben is kimaradtak egyes területek – így rengeteg szépet és jót hallottam a Triglav Nemzeti Parkról és a Mangart hágóról, azonban soha nem jutottunk el oda. Idén sem ezt terveztük, hanem egy toszkánai túrát. A két […]
ElolvasomBrilliáns stílustévelygő: Yamaha XV950R teszt
Szokásomhoz híven őszinteséggel kezdem. Nem rajongok azokért a japán motorokért, amelyekkel a távol-keleti szigetország gyártói a nagy klasszikus – főleg amerikai – vasakat igyekeznek lemásolni. Nem magával a kopírozással van a bajom, hiszen akárhová nézünk a világon, mindenhol találkozunk a jelenséggel. Sokkal inkább azzal, hogy a több mint egy évszázada létező amcsi motorgyártás mára nagyon […]
ElolvasomVerselve versengés: Kawasaki Lime Ride Party motoros túra
Hosszú évek óta biztos pont volt, hogy a Kawasaki hűséges rajongói augusztus végén kizarándokolnak a Hungaroringre, ahol a Lime Party keretében eszem-iszom, kaszkadőr bemutató, vezetéstechnikai demonstráció és természetesen egy kis pályamotorozás várta őket. Az esemény azonban kezdett „kipukkadni” – a sablonosság ugyanis nem tesz jót semminek. Így a vezérképviseletnél vettek egy nagyon mély levegőt, és […]
ElolvasomA lehetőség tényleg megvan benne – Suzuki V-Strom 1000 teszt
Tizenkét évvel ezelőtt a Suzuki úgy gondolta, hogy követi a piaci trendeket és előállt a túramotorosoknak szánt DL1000 V-Strommal. A TL1000-ből jól ismert V2-es blokkot megszelídítették, ám ez nem a legjobban sikerült. Rá két évre bemutatták a kisebbik V-Stromot 650 köbcentiméterrel – szó szerint úgy vitték, mint a cukrot. Érdekes módon olyan jól sikerült a […]
ElolvasomStílusos egyéniség: BMW R nineT teszt
Egy cég életében a minél magasabb számot mutató kerek évfordulók komoly jelentőséggel bírnak. A bajor járműgyártó motorkerékpár ágazata, a BMW Motorrad elérte a szegmensben igencsak komolynak számító 90 esztendős kort, amelyről nyilvánvalóan méltó módon kellett megemlékezniük. Máshol lehet hogy elég lett volna, ha csak valamilyen jubileumi fényezést mázolnak valamelyik vasukra – mondjuk ki lehetett volna […]
Elolvasom










