onroad

szerző

onroad

szerző
Thumbnail
Tokióban minden kiderül

Tokióban minden kiderül

Honda CB1100Hivatalosan még senki nem mondta ki, de mindenki azt várja, hogy a Honda az október végi tokiói motorkiállításon mutatja be igazi újdonságait. Köztük a CB 1100 F-et.

Korábban néhány modell 2010-es változatát már bemutatta a Honda. Ezek a motorok igazi újdonságot nem jelentettek, a minimális technikai változtatások, vagy azok hiánya kissé csalódáskeltők voltak sokunk számára. Ne feledjük azonban, hogy a Honda sok igazán érdekes újdonságot „rejteget” a tarsolyában. Mivel a Honda (sem) lesz ott Milánóban az EICMA-n, az újdonságok bemutatásának legvalószínűbb helye a tokiói kiállítás. A VFR 1200 mellett a másik újdonságot a 2007-ben bemutatott CB 1100 F jelentheti. A galériában a motor szériaérett változatát látható, ami meglepően hasonlít a két évvel ezelőtt bemutatott koncepcióhoz.

Honda CB1100 Custom

Természetesen a funkcionális részek változtatása nem a látványosságra, hanem a gazdaságos gyártásra fókuszál. Kisebb féktárcsák – elterjedt négydugattyús Nissin nyergekkel, átalakított, hőelvezetés szempontjából jobb szerkezetű blokk, régi-új kerekek valamint a leömlők más vonalvezetése adják a látványosabb különbségeket. A motor ezzel az aggregáttal nem lesz egy erőgép, sokkal inkább egy kiegyensúlyozott retrobike, ami több célra is alkalmas. Igazán semmiben nem jeleskedik, de mégis nagyon vonzó. A motornak létezik egy Custom Concept változata, ami egy együléses, fejidomos, rövidebb kipufogós gyári átépítés. A hírek szerint elképzelhető, hogy a Honda egy csomag keretében elérhetővé teszi a motor átépítéséhez szükséges alkatrészeket, így bárki átépítheti vagy átépíttetheti régi-új motorját.

 

CB 1300

A végső motor. Lehet nála szebbet, erősebbet, nagyobbat készíteni, de a CB 1300 közelít ahhoz, amit egyszerűen csak úgy jellemeznék (még ha sokan meg is fognak érte kövezni): tökéletes. Nem véletlen, hogy ez a motor egymás után többször is megnyerte az Alpok Királya megtisztelő címet lényeges változtatások nélkül. Persze ez is csak egy gép, a szorgos japán mérnökök pedig időről időre apró részletek tökéletesítésével viszik a motort és a motoros lelkét a Nirvána felé. Lényeges változtatásokat ne várjuk, az apró átalakítások többnyire csak a kényelmét szolgálják. Az egy hátsó kapaszkodó helyet kettő oldalsóba markolhat az utas, míg a vezető egy magasabb, szélesebb kormányt fogva vezetheti a masinát. A gazdaságosság és környezetvédelem jegyében a motor kapott egy javított injektortérképet is. 2010-ben a két alapváltozat mellett kiadnak egy Super Touring modellt is, ami gyakorlatilag a fejidomos motor feldobozolt formája.Honda CB1300

 

DN-01

A DN-01 egy igazi kakukktojás. A több stílus elemeit és technikai megoldásait ötvöző motor kevésbé sikeres, mint amennyire meghökkentő volt megjelenésekor. A Honda 2005-ben három futurisztikus nagyrobogó koncepciót is bemutatott, a DN-01 volt a triumvirátus életképes tagja – a motor megjelenésekor azonban nem aratott átütő sikert. Tokióban bemutatásra kerül a motor túraváltozata – azt még nem tudjuk, vajon megvásárolható lesz-e a szalonokban.

Honda DN-01

 

PCX

A PCX-ről a múlt héten olvashattak az Onroad látogatói. A Honda nagy terveket sző a kis 125-össel, a technikai leírás alapján nem alaptanul. A motort „élőben” Tokióban láthatja a nagyközönség.

Honda PCX

Elektromos vonal

A Honda még tavaly ősszel bejelentette, hogy elektromos motor fejlesztésébe kezd. Az első kézzelfogható modellek az Eve-Neo robogó és az Eve-Cub, a legendás Cub elektromos hajtású változata. Hogy ezek a modellek mikor kerülnek gyártásba még nem tudjuk. Lehetséges, hogy a koncepciók csak az igények felmérésére szolgálnak, és a látogatók száma, a sajtóvisszhang alapján döntenek a kis zümmögők további sorsáról.


 

 

 

Elolvasom

Thumbnail
Hayate replika a Hoelytól

Hayate replika a Hoelytól

A Hoely cég neve nem ismeretlen az Onroad olvasói számára. A német Kawasaki kereskedés most egy Hayate replikát épített.

A Kawasaki ZX-10 átépítés aprólékosan utánozza Marco Melandri motoGP-s a Dorna által finanszírozott Kawasaki/Hayate motorját. Bár Melandri nem éppen esélyes a bajnoki címre, de küzdeni tudása, versenyszelleme elismerésre méltó. A Kawasaki kivonulásával még a bajnokság kezdete előtt megszűnt csapata, a Dorna által finanszírozott Hayate azonban sikeresebb, mint elődje volt. A Hoely féle replika egy ZX-10 átépítés, a Hayate egy közúti közlekedésre alkalmas változata, ha úgy tetszik. A fényezés mellett számtalan apró kiegészítővel tették ezt az egyedi masinát igazán prémium kategóriás járművé – kár, hogy Meladri tudását nem lehet a motorral együtt megvásárolni.

A németek egyedi humoráról tanúskodik, hogy készült egy másik Hayate replika is, ezt Melandri kapta: egy pocketbike-ot fényeztek át a csapat színeire.

Elolvasom

Thumbnail
Keveset változnak a sikermodellek a Triumphnál

Keveset változnak a sikermodellek a Triumphnál

Tíz százalékkal lett nyomatékosabb a Rocket III, és új színekkel gazdagodott a 675-ös család két sportosabb tagja. Ezek az első hírek a Triumph 2010-es modelljeiről, reméljük még nincs vége a sornak.

A legnagyobbat a Rocket III lépett előre. Motorjában az eddigi 200 Nm mellé találtak még 20-at, ez már középkategóriás autók szintjén is komoly változás. A maximális teljesítmény kismértékben, 6 lóerővel nőtt, így összesen 146 paci jut a 367 kg-ra, ami még így sem annyira rossz érték. Nehéz és erős, a Rocket III azonban kanyarodni is tud, legalábbis kategóriájához képest. Az új fordított, 43 mm-es Kayaba villa 120 mm-t mozog, míg hátul 105 mm a rugóút. A fék elől 320 mm-es, négydugattyús Nissin, és 316 mm-es, kétdugós Brembó hátul, rendelhető ABS-szel is. A szín választék kétféle fekete, matt és fényes.

Daytona 675, ezentúl kékben isAutóskártyában mindent vinne a Rocket III, de motorozni azért jobb a két 675-össel. A 2009-es felújítás után a sokszoros tesztgyőztes Daytona 675 az idei évre a piros és fekete mellett kék színben is rendelhető, arany színű kerekekkel. Változott a műszerfal is, de a kép az internetről és nem a gyári anyagból származik. Még kisebb a változtatás a sikeres Street Triple R verziónál, egy fekete-arany fényezés a gyár fejlesztőmunkájának eredménye. A modell az egyik legizgalmasabb középkategóriás naked, Angliában és Franciaországban hatalmas számban fogy, ott még kevésbé számít újdonságnak egy új fényezés a számtalan limitált széria miatt.

Elolvasom

Thumbnail
A világ leghosszabb motoros ugrása

A világ leghosszabb motoros ugrása

 

Van aki felfele törekszik, van aki messzebbre. Ryan Capes a hétvégén egy több mint 96 méteres ugrással megdöntötte a motoros ugratás távolsági rekordját. Idén egy Kawasaki KX250-essel ugrándozik az amerikai motoros mutatványos, ami még 100 kilogramm sincs – ez a gép körülbelül 20 kilóval könnyebb az általa tavaly használt KX450-nél.

Eredeti cikk

 

 

 

 

 

Elolvasom

Thumbnail
Érdekes fordulat a Vectrix történetében

Érdekes fordulat a Vectrix történetében

 

Leépítés, csődvédelem és egy ügyes, de rizikós húzás a tulajdonosok részéről. A Vectrix tőkeinjekció hiányában előre menekül.

Az 1996-ban alapított Vectrix célkitűzése egy null-emissziós kétkerekű jármű kifejlesztése és értékesítése volt. A Vectrix robogó az elmúlt években lett kész, a sorozatgyártás a lengyelországi Wroclawban történik. Eddig sikersztori is lenne, de a cég pénze elfogyott, és nem sikerült befeketetőt találni, sem állami kölcsönhöz jutni.

Elolvasom

Thumbnail
Motor loco

Motor loco

 

A Harley-Davidson egyik kampánya az Egyesült Államok legális lakosságának negyedét célozza meg, a latin származású harley-sokat avagy harlistákat.

Ki hitte volna egy évtizede, hogy az Egyesült Államok elnöki címéért egy afro-amerikai és egy nő fog versengeni? Bár az ilyen kijelentéseknek soviniszta jellege van, a különböző etnikumok között igenis különbséget kell tenni – na persze nem úgy, mint azt néhány szélsőséges gondolja. A különböző kultúrákban más értékrendszerben nőnek fel az emberek, a Harley-Davidson kampánya az Egyesült Államok (legális) lakosságának negyedét célozza, az Ő ízlésviláguknak vonzó stílussal kampányol.

 

 

Elolvasom

Thumbnail
A Husqvarna bővít

A Husqvarna bővít

A Husqvarnát még 2007-ben vásárolta meg a BMW, az új központ pedig bizonyíték arra, hogy a bajorok ténylegesen hosszútávon gondolkoznak az olasz cég jövőjéről. A napokban adták át az új épületet, mely a Husqvarna főhadiszállása lesz. A háromemeletes épület a kor követelményeinek megfelelően épült, energiatakarékos kialakítású, a felszerelt napelemek pedig az annyi energiáról gondoskodnak, amivel az egész épület melegvíz ellátását meg lehet oldani. Az épület a szokásos irodákon kívül rendelkezik egy kis bemutatóteremmel, a fejlesztési részlegnek is otthont ad, valamit a motorok tesztelésére és versenymotorok építésére szolgáló területek is rendelkezésre állnak. A tervezésnél szempont volt a terjeszkedés is. Az épület könnyen bővíthető, kis beruházással akár évi 40.000 motor gyártására alkalmas gyártórészleggé fejleszthető a komplexum.

Elolvasom

Thumbnail
Megújult a Brutale, mostantól 990R és 1090RR

Megújult a Brutale, mostantól 990R és 1090RR

 

 

Tíz éve jelent meg az első Brutale, korának legszebb naked motorja, melynek formai elemi azóta más típusokon is feltűntek. Eljött az idő a megújulásra.

Eddig összesen 15400 darab Brutale fogyott világszerte, így nem csak egy újabb szép olasz kuriózum, hanem igencsak sikeres modell kategóriájában, mégis, 10 év hosszú idő. Megjelenésekor a legszebb motornak tartották, design elemei forradalmosították a naked piacot, jellegzetes lámpája a japán tucatmotorokon is megjelentek. Bár ma is gyönyörű, legújabb versenytársai mellett, mint a Ducati Streetfighter vagy a KTM Superduke már nem is tűnik olyan brutálisnak.

Érezték ezt a gyárban is, az átalakítás, vagy ahogy ők hívják, a csendes forradalom a motor 85%-át érintette, mégha ez elsőre csak keveseknek is lesz észrevehető. A gyönyörű forma tehát maradt, ez akár jónak is mondható, mégis kicsit többet vártunk. Talán a Ducati 999 lehetett a riasztó példa, hogy egy sikeres modellt nem is olyan egyszerű leváltani. Technikailag azonban nem fogták vissza magukat, a 990R és 1090RR, ahogy nevük is suggallja, nagyobbak és erősebbek elődeiknél. Javítottak a hűtésen, az üzemanyagellátó rendszeren, a sportmotorokhoz hasonló kapcsolóval választhatunk majd esős és száraz üzemmód között. Mindkét modellen alapfelszereltség a TC, azaz menetstabilizáló elektronika, a nagyobbik modellhez csúszókuplung is jár. A váz mindkét modellnél új, króm-molibdén csövek és alumínium öntvény ötvözete, az egykarú lengővilla a korábbinál 20mm-rel hosszabb.A kerekek könnyebbek és merevebbek, a 1090RR monoblokk féket kapott. Az ülés kialakításánál a komfort is szempont volt ezúttal. Mindez és sok más változás mellett a motor ára nem változik lényegesen, 15.500 a kicsi, 18.000 körül lesz a nagy. Európában euró, az USA-ban természetesen dollár, mondani sem kell, hogy nálunk az európai árak lesznek irányadóak.

 

Elolvasom

Thumbnail
A világ leggyorsabb motorja

A világ leggyorsabb motorja

Tavaly az Ack Attack hódította el a leggyorsabb motor címét, amit a BUB most a BUB Seven motorral visszahódított. Hagyományos értelemben kevésbé lehet ezeket a gépeket motornak nevezni, az egész konstrukció a minél nagyobb sebesség elérésére lett optimalizálva, de definíció szerint motornak számítnak: két kerekű, belsőégésű motorral hajtott gépjárművek. A BUB Seven is teljesen áramvonalazott karosszériával rendelkezik, amit egy 3 literes, 500 lóerős V4-es erőforrás hajt. A Chris Carr vezette masina a mért szakaszra 580,4 kilométer per órás sebességgel lépett be, a táv végén pedig 596 kilométeres tempóval haladt. Az ellenkező irányban teljesített szakasszal együtt az átlagolt sebesség 587,8 kilométer óránként, ami a hitelesítés után az új rekord lesz.

 

Elolvasom

Thumbnail
Újabb kezdőmotorok a Kawasakitól

Újabb kezdőmotorok a Kawasakitól

A két modell, az enduró jellegű KLX125 és a szupermotós D-Tracker 125 modern külseje feledteti az egyszerű technikát. Végülis ezek olcsó kezdőmotorok, így teljesen helyénvaló a léghűtéses blokk alkalmazása, amely kedvező ára mellett egyszerű fenntarthatóságot is nyújt, némi teljesítmény feláldozása árán. Mivel a kategóriában a jogosítvány korlátozások miatt amúgy is 15 lóerő a jellemző határ, a teljesítmény ennek ellenére várhatóan ugyanannyi lesz, mint a drágább, vízhűtéses motoroknál.

Bár kinézetük alapján akár sportcélra is alkalmasak, ezek elsősorban utcai motorok, alacsonyabb ülésmagassággal, egyszerű futóművel. Ugyanakkor a mindennapos felhasználást segíti a befecskendező és az elektromos önindító. Jobban belegondolva, nem csak kezdőknek való ez a két motor, hiszen a városi közlekedésben az alapvető igényeket kiszolgálják. Kevés benzinnel, a robogókénál komolyabb futóművel és magasabb üléspozícióval sokaknak megfelelő lehet a két motor valamelyike. Amin sok múlik, az az ára, és hogy mennyien változnak a jogosítvány szabályok. Az biztos, hogy sokakat vonzana a 2 liter körüli fogyasztás az autós körökből is.

Elolvasom