A Ducati az idei évben kedveskedett már az 1200-as Monsterrel a naked kategóriát kedvelőknek – gondoltak viszont azokra is, akik beérik némileg kevesebb köbcentivel. A középkategóriába kellett valamivel előrukkolniuk, így fogták a Hypermotardban már jól bevált Testastretta 11°-es blokkot és építettek köré egy közepes Monstert. Az előzetes tervek alapján 2015-re vállalták a típus elkészítését – várhatóan az őszi milánói seregszemlén mutatják be hivatalosan a nagyközönségnek az új Ducatit.
Azonban egy kép szárnyra kapott a világhálón és ahogyan ilyenkor szokás, futótűzként terjed – a gyártó legnagyobb örömére vagy bánatára. Örülnek egyrészt a bolognaiak, mert már most mindenki az ő motorjukról beszél, de bánatosak is, mert a konkurecia így tudja igazítani a saját modelljeit is a közeljövőben. Az új 800-as Monster – amely egyes pletykák szerint 821-es jelölést kap – beleillik a típuscsaládba, az 1200-as Monster stílusjegyei fedezhetők fel rajta, bár a lengővilla itt hagyományos kétkarú. A műszaki adatokról pontos információ nincs, annyit lehet csak tudni, hogy a konkurencia motorjainak a teljesítménye van becélozva – nagyjából 110 lóerőre számíthatunk, komoly elektronikai csomaggal kiegészítve.
A motor sorozatgyártása és forgalmazása 2015 tavaszától kezdődik, így van még idő gyűjtögetni annak, aki ellenállhatatlan vágyat érez magában egy új Monster birtoklására.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Cyril Després szereti a nagy visszhangot kiváltó bejelentéseket. Tavaly KTM-ről nyargalt át a Yamaha csapatához - idén viszont még radikálisabban változtat.
Elolvasom »Április első hétvégéjén közös motoros túra szerepel a terveink között. Tartsatok velünk, guruljunk egy jót és nézelődünk egy keveset.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »