Megérkezett új Ducati Monster

Megérkezett új Ducati Monster

A Ducati már a Hypermotard 796 kiadásakor bejelentette, hogy az új erőforrást több modellben is hasznosítani fogják. Íme a második motor ezzel a blokkal, a Monster 796.

A tavaly szeptemberi bemutató után nagy fantázia nem kellett hozzá, hogy az ember előre lássa a Monster 796-os altípusának érkezését. Ami a hétvégén még csak pletyka volt, hétfő este már hivatalossá vált, a mai nap során pedig hivatalosan is bemutatják a szakújságíróknak az új modellt.

Ducati Monster 796 - 2010 (galéria nyílik)                  

A Ducati még 1993-ban indította el a Monster sorozatot a 900-as modellel, mely mind a mai napig a legsikeresebb típusuk, az eladott mennyiség bőven meghaladja a 100.000 példányt, ami egy kis gyártótól figyelemre méltó. A sportos alapokra építkező, de az utcai használathoz is elég kényelmes motor számtalan hívet szerzett. Az elmúlt közel két évtizedben a modellcsalád persze folyamatosan megújult, mára elhalt vadhajtásai is születtek. A 2000-es évek elején az olaszok stílusához kevésbé szokott motorosnak talán átláthatatlan palettája után mára a Ducati is egyszerűsítette a felhozatalt. A legújabb Monster illeszkedik ebbe a vonalba, bár már most sokan a 696-as modell halálos ítéletét látják az új masina érkezésével. Az olaszok azonban jelenleg úgy gondolják, hogy egy kiegyensúlyozott közepes teljesítményű motort adtak ki, amely jól betölti az űrt a 696-as és az 1100-as modellek között. Ugyan a hengerűrtartalom csak 109 köbcentiméterrel több, a számok tükrében ez a kijelentés mégsem csak marketingfogásnak tűnik.

altípus nyomaték (Nm@fordulat) teljesítmény (LE@fordulat) tömeg (kg)
696 68,6@7750 80@9000 161
796
78,6@6250 87@8250 167
1100 103@6000 95@7500 169

Persze néhány szám csak viszonyítási alap, és sok mindent nem árul el egy motorról. A gyár állítása szerint a 796 ideális középút a „kisköbcentis” 696 és az adrenalin-függést kiváltó (ugyanakkor piacilag kevésbé sikeres)1100-es gépek között, alsó fordulatszám-tartományban is kellő nyomaték és teljesítmény áll rendelkezésre az élvezetes motorozáshoz. A léghűtéses, L2-es, hengerenként két, dezmodronikus vezérlésű szeleppel, a két 43 milliméteres, fordított Showa teleszkópból és állítható Sachs hátsó rugóstagból álló futóművel az új gép technikailag, valamint stílusával, megjelenésével is jól illeszkedik a Monster sorozatba. Első ránézésre talán fel sem tűnik, hogy a mérnökök ezen a modellen átalakították a kormány-ülés-lábtartó szentháromságát. A hátsó segédvázat is megerősítették, amely utassal motorozva illetve kiegészítők felszerelésénél lesz hasznos segítség a tulajoknak. Monster színorgiaAz alapváltozat együléses lesz, és háromféle színben lesz kapható, azonban a fehér, fekete és vörös modellek mindegyike vörös térhálós csővázzal és fekete kerekekkel rendelkezik majd. A hírek szerint az alapváltozat ára 8990 euró lesz. Az új modell kapcsán a Monster Art is megújult, az idei évben Logomania címszó alatt a speciális fényezések a Ducati történelmi múltjából merítenek inspirációt. A speciális fényezéssel vásárolt modellek ára 9080 és 9280 euró között lesz. A Ducati fanatikusoknak ugyanakkor rossz hír lehet, hogy ez is egy olajfürdős tengelykapcsolóval szerelt modell.

(A promóciós videó HD felbontásban indul, lejátszási problémák esetén érdemes 360p felbontásra kapcsolni.)


Hozzászólások

eko
eko profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-12
Szépnek szép. Poszternek jó

Szépnek szép.
Poszternek jó is lenne, de az idióta kényszervezérelt szelepei miatt nem kéne.

Kaján
Kaján profilképe
Offline
Csatlakozott: 2010-03-26
Ez pont nem.

bigcet:
Úgy néz ki ezt benézted.Ez nem száraz kuplungos.

 

TeeJay
TeeJay profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-08-10
bigcet!

"A Ducati fanatikusoknak ugyanakkor rossz hír lehet, hogy ez is egy olajfürdős tengelykapcsolóval szerelt modell."

Nem csörög...

bigcet
bigcet profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-11-05
Csörgőkígyó

 Még, hogy olasz a motor! A csörgőkígyó ami el szokott bújni a blokkjában csam amcsi lehet. Ez sem lesz különb...

Moto-Cat
Moto-Cat profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-29
Egyetértek TeeJay. Bennem is

Egyetértek TeeJay.
Bennem is pont ugyanez fogalmazódott meg! Tényleg nagyon dögösek!

TeeJay
TeeJay profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-08-10
Logomania

Nem igazán vagyok olasz motor hívő, de ez a 796, különösen a Darmah és a Corse fényezéssel már fájdalmasan gyönyörű - felkeltette bennem azt, amit nagyon sok motor nem tudott: a birtoklási vágyat.

Kaján
Kaján profilképe
Offline
Csatlakozott: 2010-03-26
Dögös vöros.

Valaki meglephetne vele.Mondjuk a piros vázas fehérrel+ABS.
Várom a felajánlásokat : )

Manó
Manó profilképe
Offline
Csatlakozott: 2010-02-23
 Képen is jól néz ki, de

 Képen is jól néz ki, de múltkor láttam élőben.
"Igen, ez már motor."  Az a fekete retro-fényezés különösen brutális. Kéne.