Rossi: „Minden szerelem véget ér egyszer”
A hetek, hónapok óta tartó, szappanoperába hajló Yamaha – Rossi – Ducati történet véget ért, egész pontosan azt hivatalos mederbe terelték a szereplők. Vale a Ducatié.
Különös világ a motorosoké, a szubkultúra ikonjai, a motorversenyzők pedig talán még különösebb környezetben szerepelnek. A gyorsasági motorversenyzés világában a legjelentősebb és egyben legsikeresebb nemzet az olaszoké. Csizmaország lakói különösen nagy lelkesedéssel tekintenek minden technikai sportra, a motorversenyzés is kiemelt figyelmet kap. A mediterrán vérmérséklet tavaly nehezen tolerálta, hogy az olaszok egyik nemzeti büszkesége, a Ducati presztízsveszteséget szenvedett – Casey Stoner, a csapat világbajnoka s egyben élmenője akkor meg nem magyarázott okból (mint később napvilágot látott, laktózérzékenysége miatt) „önkényesen” betegszabadságra ment, amivel gyakorlatilag búcsút intett a tavalyi VB címnek. Az ausztrál ugyan a 2008-as szezonban sokáig eredményesen vette fel a küzdelmet a motoGP jelenlegi királyával, Rossival, végül a nyomás alatt lecsúszott a bajnoki címről. A tavalyi kaland miatt sokan elégedetlenek voltak a Stonerrel, ekkor erősödtek fel ismét a Rossi-Ducati olasz álomcsapatról szóló pletykák.
A kialakult helyzettel Stoner sem volt elégedett. Bár tavaly visszatérése után bezsebelt néhány futamgyőzelmet, de az őt övező negatív hangulat és a Ducati pozícióvesztése miatt idejekorán, gyakorlatilag a szezon legelején megegyezett a Hondával, így az ausztrál jövőre a világ legnagyobb motorgyártójának motoGP törekvéseit erősíti. Megüresedett helye a jelenkori GP versenyzés talán legnagyobb szappanoperáját indította el. Rossi ugyan tavaly még azt nyilatkozta, hogy csupán szurkolói nyomására nem fog egy másik csapathoz szerződni, sőt az sem volt titok, hogy a tavaly számos világbajnoki cím begyűjtése ellenére nehéz anyagi helyzetben lévő Yamaha Rossira, mint a márka nagykövetére tekint, és szeretnék, ha aktív karrierje végéig a hangvillás csapatot erősítené. Rossi jövőjét számtalan cikk tárgyalta, pletykák, dezinformáció, elejtett kijelentések és cáfolatok láttak napvilágot. A nyílt titok végül vasárnap este hivatalossá vált, hét sikeres évnyi együttműködés után a tavulliai elhagyja a Yamahát, karrierjét pedig a Ducatinál folytatja, így létrejön az olasz álomcsapat.
„Nagyon bonyolult lenne néhány szóban beszámolni az elmúlt hét évben köztem és a Yamaha között fennálló kapcsolatról.”
„Igen sok minden változott a távoli 2004 óta” – utalt első yamahás futamgyőzelmére – „de legfőképpen „Ő”, az M1-esem alakult át. Abban az időben az M1 egy középmezőnybeli motoGP motor volt, amit a legtöbb versenyző és szerelő kigúnyolt. Most, miután segítettem fejlődnie, nőnie, bárki láthatja mosolyogni a boxban, csodálattal és rajongással övezve, miközben a kategória legjobbjaként kezelik.”
„Az átalakulást lehetővé tevő emberek listája nagyon hosszú, de mindenféleképpen szeretném megköszönni Masao Furusawának, Masahiko Nakajimának és az én Hiroya Atsumimnak a támogatást, ők reprezentálják azt a mérnökcsapatot, amely keményen megdolgozott azért, hogy M1-esünk megítélése megváltozzon. Továbbá megköszönném Jeremy Burgess és az összes szerelemőm támogatását, akik szeretettel gondoskodtak Róla a világ összes versenypályáján, valamint az összes férfinak és nőnek, akik a Yamaha csapatában dolgoztak az elmúlt években.”
„Most elérkezett az ideje, hogy új kihívások után nézzek: munkám a Yamahánál véget ért. Sajnos még a legszebb szerelmi történet is befejeződik egyszer, de számos csodálatos emléket hagy maga után, mint például amikor M1-esemet először csókoltam meg Welkom füvén, Ő egyenesen a szemembe nézett és az mondta ’Szeretlek!’.”
A szerencse forgandó: a 2000-es évek elején a Yamaha egy középszintű csapat volt, Rossi és Burgess érkezésével azonban minden megváltozott. A legelső közös versenyükön elért győzelemmel együtt az elmúlt hat és fél év során Rossi összesen (eddig) 45 futamgyőzelmet és négy világbajnoki címet szerezett. A sikeres együttműködés végével kapcsolatban számtalan elmélet napvilágot látott. Rossi az elmúlt időszakban úgy érezte, nem kapja meg a neki kijáró bánásmódot (azaz nem elsőszámú versenyző a csapaton belül). Kapcsolata Lorenzóval megromlott amikor a spanyol kezdte megszokni az M1-et, és egyre több sikert ért el – ad abszurdum, Stoner „szabadsága” révén, motoGP versenyzésének második évadjában a spanyol a VB címért küzdött csapattársával. A számos pályán kívüli nyilatkozatháború után talán az utolsó érdemi lökést az adta meg, amikor a Yamaha Rossi fizetését csökkentette, és az összeget pedig Lorenzo díjazására használta. Tény, hogy két élmenő egy csapatban nagy feszültséget tud kelteni, főleg úgy, hogy Rossi az M1 sikerét saját érdemének tudja be. Az elmúlt hónapok sérelmei után azonban az anyagiak, a jövő és a további lehetőségek legalább ugyanekkora súllyal esnek a latba egy ilyen döntésben.
Anyagi téren a Ducati mindent megmozgatott, hogy egy igazán csábító ajánlatot tudjon tenni a kilencszeres világbajnoknak. Korábban olyan pletykát is hallhattunk, ami szerint a Ducati még a World Superbike szereplését is feláldozná, hogy megteremtse Rossi szerződtetésének pénzügyi feltételeit. Úgy tűnik erre nem lesz szükség: Gabriele Del Torchio, a Ducati elnöke nyilatkozatában megköszönte a tulajdonos Investindustrial elkötelezettségét, és a Ducati Marlboro csapat összes többi támogatójának együttműködését, amellyel lehetővé tették a sztár átcsábítását. Rossi rekordméretű fizetése azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen az új 1000-es motorok fejlesztése sok időt és még több pénzt fog felemészteni.
Rossi eddig is a rekordok embere volt, csapatváltásával és lehetséges sikereivel azonban végképp beírhatja magát a motorversenyzés történelemkönyvébe. Az olasz a motorversenyzés géniuszává válhat, ha a GP500, a 990 majd a 800 köbcentis motoGP kategóriák után a Ducati segítségével a 2012-től kezdődő új, 1000 köbcentiméteres géposztályban is győzedelmeskedni fog. Elképzelhető, hogy érdekes új kihívásokkal is szembesülhet hamarosan: már korábban pletykáltak a BMW és az Aprilia lehetséges részvételéről, az új szabályok pedig kifejezetten kedveznek az új belépőknek.
Bár augusztus 15. alapvetően Rossiról szólt, ez a gyorsasági motorversenyzés gyászos napja is egyben. A már régen megjósolt idő elérkezett, a versenybizottság hivatalosan is bejelentette a kétütemű korszak végét. Az idén sikerrel bemutatkozó, 600 köbcentis, négyütemű erőforrásokra épülő, a régi 250-eseket váltó Moto2 kategória után 2012-ben a 250 köbcentis, négyütemű motorokra épülő, a mostani kétütemű 125-ösöket váltó Moto3 kategória bevezetésével jövőre a motorversenyzés egy új érája kezdődik.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-
Nyomtatóbarát











Hozzászólások
Én is emlékszem Rossi első Yamahás VB címére. Akkor rajta kívűl csak egy ember lett volna képes ugyanarra egyanazzal a motororal: Valentino Rossi.
Miért ne sikerülhetne neki most ugyanez a Ducatival is? Azon kevés nagy versenyzők egyike aki nem csak gyorsan tud menni a motorral, de mint tesztpilóta is kitűnően elősegíti a fejlesztést.
Egy két éve tutira van még a motoGP-ben, de sajnos az idő vasfoga felette is eljár lassan.
Én emkékszem még mekkora romhalmaz volt a yamahája(Rossi erősebben fogalmazott) 2004-ben,mégis VB-t nyert vele(pedig sznte minden szakember temette)
A Ducati valóban emberes darab,de egyben kihívás is és Rossinak az kell.És azért Capirex és Troy papa(beugróként!) is tudott futamot nyerni
Majd meglátjuk
Azt mondják, jó a Ducati, de nehezen adja meg magát. Igazából eddig csak Stonernak sikerült, a többiek küszködtek vele. Más, mint a többi.
)
Rossi képességei vitathatatlanok, így kiváncsian várom a következő idényt.
Ha világbajnok lesz, én meghajolok előtte (legalábbis itt a kisszobában
Végre létrejött az álomcsapat.
Már évek óta erre várok( szerintem nem csak én).
Remélem Jeremy apó es a szerelő brancs megy vele.