Motoros etikett, avagy intesz-e a szembejövőnek?

Alig voltam húsz, vagy tán még egy pici hiányzott is hozzá, amikor először szembesültem a motoros etikett egy fontos kitételével. Álltam ott az út szélén friss jogsival a mindenre alkalmatlan, de rojtos bőrdzsekimben és a robogós bukósisakommal a kezemben. A szúnyogpóni méretű, 250-es Keeway Supershadow-m mellett olyan keménynek éreztem magam, mint a frissenfagyott kutyaszar. Aztán, amikor elsuhant mellettem egy igazi nagymotoros kolléga azonnal újra tizenhárom évesnek éreztem magam. Úgy lelkesedtem, amikor intett nekem. Majd kibújtam a bőrömből, mert úgy éreztem: most már közéjük tartozok.

Egymás köszöntése az egyik legszebb motoros hagyományunk

Az, hogy a motorosok intenek egymásnak ha találkoznak az úton, az egyik iratlan szabályunk. Van aki lelkes és jó érzéssel tölti el, van akit untat, van akit egyáltalán nem érdekel. A kíváncsiság kedvéért megkérdeztem néhány motoros kollégát, hogy manapság hogyan is állunk ezzel a dologgal. Totálisan nem reprezentatív felmérésünk következik.

Integetsz-e a szembejövőnek?

Süni (VN800): A magam részéről mindig intek a szembejövőnek és ezt az utasaimnak is mindig elmondom az egyik alapszabályként. Egyik kedvelt és vicces történetem is ehhez kapcsolódik. Történt, hogy Balatonfüredről Tihanyba elvittem a feleségem Olaszországban élő rokonát  kávézni, mert tengerünk szép kilátására vágyott szürcsölgetés közben. Az alapszabályokat megértette és be is tartotta… amolyan olaszosan. Ebből az lett, hogy “Csáó – csáóóóó!” harsány kiabálás közepette mindenkinek integetett, aki két keréken gurult. Közben nem ám felemelte a karját vagy a kezét – amolyan vagány motoros módra -, hanem kalimpált mint egy óvónéni a kirándulókkal teli busz után.

Mire mindenkinek intesz kimegy a vér a kezedből

Ádám (VFR800): Igen eleinte mindenkinek integettem, mert az olyan jó. Aztán amikor napi szinten kezdtem ingázni rájöttem, hogy például Budapesten belül egyrészt balesetveszélyes, másrészt talán pont ebből kifolyólag kevesebben is integetnek vissza. Szóval a fővárosban nem erőltetem, de a táblán kívül minden további nélkül.

Six (M800): Alapvetően intek, de vannak nyári hónapok, amikor már rohadtul unalmassá válik a dolog. Azért ha a másik veszi a fáradtságot, akkor visszaköszönök neki. Egy időben sokan mondták, hogy a BMW-s arcok nem köszönnek, ezért megfigyeltem. És igazuk van. Valószínűleg azért, mert sok olyan országból jönnek bajor motorokkal, ahol ez nem a népszokás része. Az egyszeri rojtoskormányos motoroska meg lazán zümmög Jászkarajenő és Kőröstetétlen között, amikor szembejön vele egy BMW had. Ő persze már kilométerekről kalimpál, és készül a nagy fogadtatásra, de a krautok úgy söpörnek el mellette, hogy szegény majd fölborul. Aztán mikor Jóska megérkezik a Tiszasasi Hyosung MBK vasárnapi baptista lélekgyakorlat utáni bográcspartijára, addigra minden BMW-s egy nagy büdös buzi lesz. Szóval hülyeség ezen rugózni. Ez is csak megosztja az embereket.

Neki persze mindig inteni szeretnél, mi?

Michal (GSX-R1000): Itt Lengyelországban mindenki integet, ha kell, ha nem. Mind motorosok vagyunk, nem?

Lackó: Nekem van BMW-m és Harley-m is, egyik nyergéből sem derogál inteni vagy biccenteni a másiknak. Ne a motort hibáztasd, hanem azt, aki a nyeregben többre tartja magát másoknál.

Szép szokás, de azért csak a biztonság az első

De ha éppen más dolgod van, akkor inkább arra koncentrálj

Tudom, tudom. Most sem lettünk okosabbak a témában. A többiek válaszai nagyjából fedték a fentieket, tehát többségünk fontosnak tartja, hogy köszöntse a másik kétkerekű kollégát az úton, de azt is sokan kiemelték, hogy csak akkor, ha éppen nincs más dolga. Villamossínekhez érve, a Mátrában lapon döntve vagy bármilyen más necces közlekedési szituációban ez századrangú dologgá avanzsálódik. És ez így is van jól.