A görög buli: Africa Twin találkozó az Akropolisz hazájában

A leghíresebb látnivaló

Az Akropolisz oldalában megtaláljuk a bandát egy kávézóban, onnan elmegyünk egy csodálatos helyre vacsorázni. Kerthelyiség: lugas, cicák… és cigifüst, de az ételek finomak. Sertés, polip vagy bárányhúsos kaják, szinte mind parázs felett sütve. Éjjeli városnézés következik, bár még ilyenkor is erős a forgalom, a rengeteg motorosra figyelnek az autósok. Ami nem is baj, mert ugyan kötelező a sisak, de alig látni valakin. Állítólag vannak napok, amikor a rendőrség rámegy, olyankor a könyökükön magukkal viszik… Megalszunk az egyik görög kolléga lakásán a kikötő közelében, ami hamarosan árbíenbí kecó lesz – mi teszteljük. Reggel ismét szétválunk, mi africaansok előbb felmegyünk az Akrapovic… izé, Akropoliszt megnézni. Csodás, meg minden, de sokat kell gyalogolni, a 20 euro picit sok, a japán/kínai turista meg nagyon.

Kötelező…

Még megvárjuk a görög klubelnököt, aki el akar búcsúzni és öt perc múlva itt van. Úgy a kilencedik öt perc után meg is jön… Ők ilyenek: lazák, nyugodtak, nem idegeskednek semmin. El kellene tanulni tőlük! Autópályán gurulunk a Meteorák felé. Feltűnő, hogy a főváros környékén az autópálya díj magas (2.65) is és gyakran is vannak a kapuk. Mondjuk a benga is drága – 1.55 körül van, míg pályán inkább 1.65, de 1.47 volt a legolcsóbb, amit láttunk. Irány Kalampaka – a Meteorák csodálatosak, mint minden képen. Sőt, élőben szebbek. Körbejárjuk őket, a mindenhol felbukkanó kóbor kutyák mellett itt cicca is van: együtt koldulnak. A nap néha kibújik a felhő mögül, pont szemből süt, délelőtt jobb a fényirány.

Motorok és Meteorák

Hazafelé is kalandosan

Itt szétválunk, nekem szerda estére haza kell érnem, mert nyitni kell a bistrót, ők négyen ráérősebbek, maradnak. Oksa, nagyfiúk vagyunk, én nekiindulok a 235 kilométernek Szalonikibe, ha már foglalt szobák várnak a Neuvelle-ben. Az úton hasznát is veszem a bontott tankból kialakított nagyobb zabostarisznyámnak: az északi autópályán 200 kilométeren át nincs benzinkút. Athén óta lusta voltam megállni tankolni, így a plusz literek adta kábé 600 kilométeres hatótáv most életmentő. A négy vitézzel abban maradunk, ők hajnalban indulnak, s majd oda- vagy utolérnek minket. Vagy ha nem, akkor bármi.

Ezen az úton rengetegszer akadtak mesés tájak az utunkba

Reggelre kiderül, még egy benzinpumpa megadta magát, de sebaj: van tartalék, megszegelik. Mi öregurasan megcéloztuk a bolgár határt, s majd találkozunk. A határnál kiderült: a tartalék sem jó, így javaslom fújjon bele a tank szuszogójába, az felnyomja a nyálat. Az unalmas bolgár táj tényleg unalmas. Szófia előtt állunk meg, furán viselkedik a motorom. Defekt. A Slime dolgozott, idáig bírta.

Színház az Akropolisz oldalában

Nem merem szétszedni, mert nem látok lukat vagy nyomát a sérülésnek, s félek: a szelep tövénél szakadt- vagy dörzsölődött ki. Ha nem sima luk, meg kell várni a négyeket, náluk van belső. Az összes belső náluk van. Ők már közel vannak Szalonikihez, ez megnyugtat. Egy defektspray-t beleküldök, így újra móka-kacagás-száguldás az élet. Letérve a pályáról több gumist is kérdeztem, de motorgumihoz nem nyúlnak. Tankolás, szendvics, defektspray betárazás és uzsgyi tovább. Szerencsére bírja, így most a rövidebb, szebb (de gyatrább minőségű) úton Montana, majd Vidin a határ.

A bejáratott hely

Több kilométeres a kamionsor és tocsog a gázolajban az út. A kamionokból folyik ki, ők meg nyugodtan bandáznak cigivel a kezükben. Megcélozzunk Szörényvárat, s bár nincs foglalásunk, reménykedek benne, hogy a Tropical Hotelben (ahol tavaly már jártunk) lesz hely. Pihenő alatt ránézek a túra csetfalára, hogy mi van a fiúkkal. Az AC pumpa hibát megoldották, a kerékfújó kompresszorral tartja ATti nyomás alatt a tankot, amit a tanktáska tetejére applikált fel. Kezd csípni a levegő, a gumi utolsó néhány tized barjával gurulunk be a Tropicalba, ahol van szoba, így bekérózunk.

A hazaút egyedüli részén is szép helyeken jártam

A magyar konzul személyesen fogadja expedíciónk megfáradt tagjait, majd meghív minket vacsorára. Övé a szálloda. Finom és bőséges az étel, én rábíztam magam – egy lecsó jellegű kaját kaptam sült hússal, puliszkával. Hosszan elbeszélgetünk Molnár Úrral, örül a magyar szónak. Ismét megcsodálom a futórózsákkal teli kerthelyiséget. Most hideg lenne kinn vacsorázni. Ránézek a csetre… szóval lefelé szívták a vérem, amikor megzavarodott a Garmin navim, most meg kiderült, mentek egy 110 kilométeres kört Szaloniki előtt. Így estére nagyjából pont ugyanott vannak, ahol délután voltak. A nagyon szép és tiszta szobában gyorsan elalszom.

Közeli történelem

Reggel fél nyolckor ismét találkozunk vendéglátónkkal – reggeli mellett néhány szóban ecseteli a környék látnivalóit. A következő szezonra ajánlja a kishajótúrát, de a fia révén akár kisrepülős túra is megoldható a szorosban. De közel van még Herkulesfürdő és a Cserna-völgye, illetve a szerb oldal is csodálatos. Elbúcsúzunk, s kitoljuk a motorokat a zárt udvarról. Egy defekt-spray ismét beugrik a kerékbe. Meg szeretném nézni az első állandó Duna-híd maradványait, ami ma Szörényvár déli részén van. Itt volt egykoron Drobeta nevű római város, a hidat Trajanus császár építtette isz. 102-105 között. Valamiért a románok betegesen ragaszkodnak mind a római, mind a Decebalhoz (Argo cimű film megvan?) köthető emlékekhez. Talán azt remélik, így elhiszi valaki a trák-dák-római eredetük teóriáját… A város egyik körforgalmában rekonstruálták, hogyan is nézhetett ki a híd egy darabja, de az eredeti hídpillér most el van zárva, restaurálják.

Rég nem használt zsilip

A határátkelés gyors, az erőmű tetején haladunk át a Dunán, jobbra a hajózsilip, balra határőrök tökig géppisztolyba öltözve. A Trajanus-hídnak ezen a parton is megvan a maradványa, de erre már nincs idő. A folyam déli oldalát sem szabad kihagyni! Sok helyen friss az aszfalt, az utak amúgy is jók. Néhány gyors fotó a Kazan (és nem Kazán) szorosnál és a galambóci várnál. Ez eredetileg római erőd volt (Columbaria), és már akkor is a vízi utat védte. (Érdekessége, hogy Zsigmond király alatt a szerb várkapitány egyszerűen eladta a töröknek a várat.)

A találkozó teljes csapata egyetlen képen

Itthon!

Belgrád alatt felmegyünk az autópályára, hogy ne éjjelre érjünk haza – ez a kényelem néhány euro. Verbásznál én letérek, elmegyek felfedezni. Nem csak a régi katonai bázisok érdekelnek, hanem a Duna és az ahhoz köthető műszaki és történelmi dolgok. Verbász mellett van a Ferenc csatorna egyik zsilipje. Az 1700-as évek végén ezzel a csatornával kötötték össze a Dunát a Tiszával. Így 250 kilométerrel rövidebb lett a hajóút – de ezzel csapolták le a mocsarakat is, remek termőtalajt kapva.

A csapatfotó, ami örök emlék marad

Innen Bezdán a következő cél, itt csatlakozik a csatorna a Nagy-Dunához. A rozsdás zsilipkaput régóta nem használták, a torkolat el van iszapolódva, nem is lehetne… Eltankolom utolsó dínárjaimat, majd gyors határvizit (a dobozba a magyar finánc belenézett, nincs-e benne migráncs), és Dávod felé irány Baja. Innen a lenyugvó napot oldalba kapva Pentelei-híd, majd az utolsó kilométereken a battai finomító őrlángja vezetett. Nyolc nap és 4’000 kilométer: picit fárasztó volt, de nagyon megérte!