Dízelmotor házilag: Az utolsó csavar is a helyén!

A sorozat korábbi részei a sorszámokra kattintva érhetők el: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20. és 21. epizód.

De hogy mennyi történés árán értem ide…Huhh, elmesélni is nehéz lesz. Ha tartalomjegyzéket írnék bevezetőnek, akkor a következők benne lehetnének. 

– Motorgenerál után elektromos kábelkorbácsot építettem, perifériák üzembe állításával, mentem a közelben mintegy 50 kilométert;
– A tank zárttá tétele;
– Ülés megemelése;
– Majd szervezett útként újabb mintegy 50 kilométer, aminek egy utánfutón hazaszállítás lett a vége;
– A nem jól meghúzott vezérműtengely-csavar lelazult, át is ugrott a szíj, mire a kipufogó szelep elérte a dugókat…de megúsztam;
– Javítás után, hosszú lehajtással, tompított kipufogóval a következő szervezett úton újabb 80 kilométer…siker! (végsebesség mérés bíztató: 113 kilométer/óra!!!);
– Hőmérő óra tankba építése;
– Lámpák véglegesítése, azok tartóinak kialakítása;
– Esztétikai finomítások tömkelege;
– Feliratok;
– Kipufogó;
– Háttámla-hátsó ülés;
– Elektromosság;
– Ülés alatti burkolat;
– Hátsó teleszkóp, …még mindig, sőt, „forever”!
– stb, stb, stb…Az augusztus 20-i hosszú hétvége talán a nyár utolsó aktusa volt. De mikor ment el a nyár? És hogy nem vettem észre a lefolyását? Eltűnődve a kérdésen jut eszembe: az ezotériához közel álló ex kollégám (ma avatott pap) az együtt töltött időnk alatt igyekezett közvetíteni a gondolatot, miszerint a tartalommal megélt élethez minden pillanatot külön-külön is meg kell élni. Akinek ez sikerül, azzal nem fordul elő, hogy visszatekintve úgy érezhesse, nem vett benne részt.

Eltelt a nyár, és tessék, nekem meg hiányérzetem van a végére. Célom volt a nyár elejére készen lenni (nem lettem), de “elengedni” sem szerettem volna ezt a remek évszakot. A nyár alatt is amennyit csak lehetett, a műhelyben töltöttem munkával. Emellett igyekeztem a motorépítésen kívül megélni azt a bizonyos minden pillanatot. De mintha mégsem sikerült volna. Ma, visszatekintve, ezt másképp kell értékelnem. Hiszen voltunk a feleségemmel a Badacsonyban, rengeteget lazítottam a melóhelyen az uborkaszezonban, írtam egy cikket, és hát… befejeződött (ha késve is) a DaiRal építési része!
Lemaradás? Céltudatos voltam, mert minden elvárhatót megtettem az elhatározásom elérésére. Legfeljebb az előttem való munka nagyságát nem reálisan mértem fel, időpontoztam be. És ha azt érzem, elment a nyár nélkülem, akkor ez az előbbi rossz felmérés miatt lehet. Mert görcsösen akartam mind gyorsabban haladni, hogy behozzam a vélt időhátrányt. Egyrészt át kell értékelnem az eltelt bő két hónap történését, másrészt tanulnom kell belőle a jövőre nézve.
Mert történés volt bőven, amit most megpróbálok elmesélni. Nem csupán a tartalomjegyzék tételességével, hanem élményszerűen is.

A legfontosabb fejlemény: e hétvégén megvolt a műszaki átadás-átvétel Csabival!
Az előző rész végén láthattuk, gőzerővel készült a tank megformálása. Aztán amit akkor nem láttunk: az első feltöltéskor csak úgy spriccelt belőle az üzemanyag. Minden élhegesztésen akadt rajta egy pici lyuk. Csabi első nekifutásból keményforrasztással tömte el a nagyobb, szemmel is látható lyukakat, amit vízzel próbáltunk le. Sajnos a gázolaj másként viselkedik, olyan apró réseken, ahol a víz meg sem jelenik, simán átüt. Lehet, egy hét is kell neki, de lassan, biztosan megjelenik az olaj a legkisebb rések körül is, és egy vékony olajfilm réteget hoz létre. Sosem cseppen le, inkább végighaladva a felületen, egyre nagyobb részen teszi azt “nedvessé”. A víz viszont, ha elég kevés a kiszivárgás, el is párologhat. Így maradhat rejtve a lyuk. Végül Csabi megtalálta a végső megoldást, a restaurátorok anyagát, a motorkerékpár üzemanyagtank-felújító készletet. Viszont ezt az anyagot csak most a napokban, minden munkálat után vihettük fel a tank belső felületére, amikor már biztos nem lesz több hőhatás. Ugyanakkor a próbakörök nélkül nem jöttem volna rá egy tervezési hiányosságra. A második motorozás alkalmával sikerült annyira elfogyasztani az üzemanyagot, hogy ez elérte a vázgerinc szintjét. Így két oldalra szakadt a töltet, amit alul egy – a leszerelhetőség miatt – cseppmentesen oldható összekötő cső igyekszik gravitációs önátáramlással kiegyenlíteni. Az üzemanyagcsap a bal oldalon van, míg a résolaj visszavezetése a jobb oldalra, a betöltő nyílásba készült. Menet közben egyszer csak leállt a motor. Az adagolóhoz vezető átlátszó csőben az üzemanyag levegőssé vált. Meg kellett dönteni a motort baloldalra, hogy jusson oda is nafta. Kiderült, az adagoló egy jelentősen nagyobb folyadék tömegáramot produkált, mint amennyit az alsó – hasonló átmérővel készült – kiegyenlítő vezeték gravitációs elven tud. Ennek eredménye lett, hogy néhány perc alatt áttermelte az adagoló a bal alulról elszívott gázolajat a jobb féltekébe. Ahonnan csak “szivárogni tudott” vissza a bal oldalra az összekötő csövön keresztül. Át kellett forrasztanom a résolaj visszavezető csonkot a bal oldalra. Így most ott történik az anyagcsere folyamat. 

Mégis megemeltem az ülést, amennyire csak a hely engedte. Nem kényelmi, teljes mértékben esztétika oka volt. A korábbi ülésmagasság beállításnál még nem volt tank. Bevallom, akkor nem gondoltam arra, hogy egy nagyobb térfogat, amilyen egy tank is, disszonanciát fog jelenteni a nagy magasságlépcső miatt. Na meg akkoriban szó volt tank helyett a vastagabb vázcsőbe rejtett üzemanyagról is. Jót tett a magasítás.

Vizes vágósokkal szabattam először saválló tüköracélból két tükörnek való lemezt, majd ugyanabból az anyagból feliratot a tank oldalára. Aztán még egy kis szöveget is az ülés alá, egy kevésbé feltűnő helyre. Ami egyfajta aláírás akar lenni a szellemi alkotótól (remélem nem kelt majd visszatetszést a publikumban)… A végén annyira belejöttem, hogy megtanultam autocad-ben vágásra előkészített szöveges forrású vonalas állományt előállítani. Ami a vágóknál nyilván feláras feladat, amennyiben nekik kell a szoftveres munkát is elvégezni. 

Sajnos a hátsó sárvédőt senki sem vállalta. Kérdeztem a vizeseken túl plazmavágót is, lézerest is. Azt találtam ki ugyanis, hogy a sárvédő egyik oldala teljesen simára lesz vágva, nélkülözve minden cifrázást. A másik oldal kialakítása viszont mindent elmond, főként a motor nevét, a DaiRalt. A betűk közeinek eltávolítása azért nem ment senkinek, mert senki se látta befoghatónak a nyersanyagot. Ráadásul mivel kézzel vágott darabot toldottunk bele, nem garantált az oldalára fordított, lefogatott sárvédő felső felületének síkban léte. Nem értek hozzá, de feltételezem, viszonylag konstans távolságra kell maradjon a vágófej a vágott felülettől a teljes munkamenet alatt. Tehát nekiláttam a szövegszerkesztőből kinyomtatott betűket kézzel (vasfűrész, tűreszelő készlet, egyebek…) kivágni. 

Egy hét alatt kész is lettem…

A második oldalon némi szerkezeti véglegesítés következik. Lapozz!