Az utolsó közös út: így kísérték haza sok százan motoros társainkat

Pünkösd hétvégékén én is (mint sokan) motoroztam, az egész hétvége csak erről szólt. Nem volt net, nem volt külvilág csak a motor. Hétfőn nagy vigyorral értem haza, majd amikor a világot visszaengedtem a kis burokba amiben voltam, lefagyott az arcomról a mosoly. Döbbenettel olvastam a Lengyelországban meghalt három motorosról. Rögtön, mint mindenki, én is az emlékeim és a barátaim közt kerestem: ki az, ki lehet az? Meg is találtam a Motorozz.hu-n, hogy kik voltak ők. Nem ismerem személyesen őket, de az én kutyám kölyke érzés azonnal elfogott….

Megnézetem minden hírforrásból a balesetet és azonnal elszorult a szívem: ezt nem lehetett elkerülni, ez a sors vagy Isten (ki miben hisz) akarata volt.

Kedden pedig meg is tudtam, miért. Példátlan összefogás alakult ki: olyan motorosok, akik amúgy nem is nézik meg a egymás motorját, egy célért álltak össze. Egy utolsó, közös, szívszorító útra kísértek el Őket, akik már nem tudnak soha motorozni. Akik úgy haltak meg, ahogy sokan szeretnénk: gyorsan, nem szenvedve, motorozás közben – ami az életük volt és a haláluk lett.

Megríkat ez az összefogás, ez a szeretet… legyen mindenikek könnyű a szíve, hiszen csak az hal meg akit elfelejtenek…

(Jánost és Andreát holnap, vagyis 2012. június 9-én kísérik utolsó útjukra az Óbudai temetőben. Sok motoros lesz ott, aki pedig úgy érzi, csatlakozhat hozzájuk. Minden részletet megtaláltok a Motorozz.hu oldalán.)